2024.05.11. 09:59
Égig ért a móka a Bercsényi családi napján - fotók
Hagyományteremtő céllal szervezett családi napot a Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola és a Mozdulj Alapítvány pénteken délután. A program célja a közösség építése volt, az iskola tanárai, diákjai és a tanulók közösen szórakoztak a családi programon.

Fotó: © Cseh Gábor
Családbarát iskola lévén a Bercsényiben mindig is fontosnak tartották, hogy a szülőket is bevonják az iskolai programokba, megteremtve ezzel az intézmény és a családok közötti minél szorosabb kapcsolatot. Ezzel a céllal szervezték meg idén első alkalommal az iskola családi napját, amiből szeretnék, ha hagyomány lenne – tudtuk meg Beke Esztertől, az általános iskola igazgatójától.
A délután rendkívül színes programkínálatában mindenki megtalálta a kedvére valót: volt tűzoltósági bemutató, roncsderbi autók, mesekuckó, tombola, arcfestés, légvár, kézműveskedés, homokvár építő verseny és játék minden mennyiségben. Bemutatkoztak emellett produkcióikkal az iskola tanulói is, akik közül többen előkelő helyet szereztek a városi Ki mit tud?-on. Volt tánc, ének és színjátszós előadás is. Nem maradtak el a finom falatok sem, lángos és fagyi várt kicsikre és nagyokra.
Bercsényis családi nap
Fotók: Cseh Gábor