Kihívások - Eredmények

2024.05.31. 18:10

Közmeghallgatás a Vármegyeházán - Középpontban a vasi közbiztonság: kicsit, de nőtt a bűncselekmények száma

Közmeghallgatást tartottak a Vármegyeházán, ahol kiemelt fontosságú témaként a közbiztonság érdekében tett intézkedések kerültek az érdeklődés középpontjába.

 Közmeghallgatás a Vármegyeházán - Középpontban a vasi közbiztonság: kicsit, de nőtt a bűncselekmények száma

dr. Pilisi Gábor dandártábornok, Vas vármegyei rendőrfőkapitány tájékoztat

Fotó: Szendi Péter

Közmeghallgatás keretében tárgyalta a Vas Vármegyei Közgyűlés a május 31-én 9 órától tartott ülésén a „Vas vármegye közbiztonságának 2023. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról” című tárgysorozatot.

Majthényi László, a közgyűlés elnöke nyitotta meg az eseményt és köszöntötte a résztvevőket. A napirendi pontok elfogadása után dr. Pilisi Gábor dandártábornok, Vas vármegyei rendőrfőkapitány, rendőrségi főtanácsos tartotta meg beszámolóját. Bevezetőjében visszautalt a közelmúlt jelentős személyi változásaira, majd a bűncselekmények alakulására tért rá. Rámutatott, hogy a közelben zajló háború, illetve a migráció jelentős negatív hatással bír a közbiztonságra is. Az információ-áramlás és a tájékoztatás terén fejlődtek (új belső honlap, jelenlét a Facebook-on) és közlekedési versenyt is rendeztek. Szóba kerültek a napjainkban terjedő és jelenlévő online-bűncselekmények: főként csalások formájában jelenik meg. Jelentős megelőzési tevékenységgel védekeznek ellene: létrehoztak egy négyfős csoportot is, informatikai szakemberrel.

Kicsit, de nőtt a bűncselekmények száma. Ezen belül kiugró a csalások száma, valamint a lopás és garázdaság számottevő még. Az idei, eddigi számok alapján azonban stagnálás vagy akár csökkenés is elképzelhető. A nyomozási eredményesség nőtt, és összességében elmondható, hogy vármegyénk békés, nyugodt hely. Ezen próbálnak még további javulást, előrelépést– mondta. 

Ismertette a bűncselekmények fajtáit is: majdnem felét a csalások és lopások teszik ki. A közlekedési kihágások kb. 13%-ban vannak jelen, kb. 8% a köznyugalom elleni tettek (pl. garázdaság), és hasonló mértékű az élet- és testi épség ellen elkövetett bűncselekmények is. Területileg értelemszerűen a magas lakosságszámú Szombathely és térsége „vezet” (kb. 50%), majd Kőszeg, Sárvár, Celldömölk jön, és Vasvár, valamint Körmend és térsége zárja a vármegyei sort. Figyelemre méltó, hogy 216 településen mindössze húsz vagy kevesebb éves eset fordul elő, a száz fő alatti községekben pedig ez a szám nulla. Az embercsempészet terén óriási változást hozott a szeptember: ekkor léptek a szerbek, és azóta drasztikusan lecsökkent ez a jellegű bűnözés – ezt az osztrák kollégák is visszaigazolták.

A rendőrség személyi állománya kisebb csökkenést mutat. Iskolákban, illetve más helyeken való népszerűsítéssel, toborzással igyekeznek javítani a helyzeten. Kitért a nagy volumenű rendezvényekre is (például Őrségi Vásár, Szent Iván-éj, Karnevál), ahol „belső” rendvédelmisekkel közösen dolgoznak, igen jó hatásfokkal és kölcsönösen megbecsült együttműködéssel. Az eredmény is igazolja: ez így kiválóan működik – nagyon kevés bűncselekmény történik ezeken az alkalmakon.

A közlekedés-rendészet komoly kihívásokkal néz szembe: túlzsúfolt utak, rendkívül nagy tranzitforgalom (személy- és teherforgalom egyaránt), kevés elkerülő út, az autópálya hiánya, és a vármegye helyi sajátosságai (sok erdős, kanyargós szakasz, és nem ritka a szintkülönbség sem). Gyakoriak a gyorshajtások, az elsőbbség megadásának hiánya és az ittas vezetés is. Tevékenységük ezen a téren főleg a sebességmérés, illetve a szondázás és a gyakori járőrözésre terjed ki elsősorban. Bűnmegelőzés terén a figyelem középpontjában a gyerekek, fiatalok állnak, de az idősekre is gondot fordítanak, és persze a felnőttkorú közlekedőkre is gondolnak. Fontosak a kerékpárosok, sőt: a kerékpárok is (gravírozott sorszám).

Dr. Bognár Balázs Lajos, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, tűzoltó dandártábornok azzal kezdte beszámolóját, hogy a 2023-as évben az alapfeladatok mind eredményesen megvalósultak. Akadtak extrém időjárási körülmények, rendkívüli események, de a nyár alapvetően csapadékos volt, nem volt aszály és ez jó hatással volt a tűzesetekre is: ezek száma jelentősen csökkent. Figyelni kell most is, mindig is a Rábára, ott 70 helyszínen 300 esetet kellett kezelni, főként augusztusban. Beszélt a megelőzésről – többek között a CO-mérés fontosságáról és eredményességéről. Kiemelte a gyerekek irányába tett lépéseket, felvilágosító alkalmakat, tűzoltó- és rendőrnapokat, és szóba került a „Legerősebb tűzoltó” verseny is: ezt idén is megtartják.

Öröm, hogy a tavalyi évben 25%-kal csökkent a tűzesetek száma – sajnos a műszaki mentések száma viszont nőtt 15%-kal. Megemlítette a pályázatokat és együttműködéseket, amik segítségével szertárakat, tűzoltó autókat és felszereléseket szerezhettek be vagy újítottak fel, 185 millió forint értékben. A létszámra nem lehet panasz: közel 100%-a betöltött, ami igazán örvendetes, és jelzi a szakma elismertségét és megbecsülését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában