„A hitünk soha ne hagyjon el” – Erdélyiné Szabó Andreát, Erdélyi Roli édesanyját kérdeztük

Összetartja a családot, nap mint nap pozitív energiát ad a körülötte élőknek, és minden nehézség ellenére derűsen látja az életet. Örül, ha Roli jól van, ha süt a nap, nyílnak a virágok vagy ha éppen fúj a szél – a mosolygós édesanyát az elmúlt 14 évről és mindennapjaikról kérdezte Gáspár Eszter.

„Elhittem, hogy sikerülhet, és mindig sikerült"

– Csodálatos, problémamentes várandósságom volt. Nagyon vártuk Rolit. A rózsaszín álom aztán hamar szertefoszlott. A 36. hétben jártam, amikor megindult a szülés. A kisfiunk két kilogramm súlyú volt, inkubátorba került, de szépen evett. Mindössze annyi látszott, hogy húgycső-rendellenessége van, amit egy plasztikai műtéttel később helyrehoznak. Boldogan vittük őt haza. A gyermekorvosunknak tűnt fel, hogy egyik hónapról a másikra hirtelen nagyobbat nőtt a feje. A neonatológus a koponyaformáját látva már kijelentette, nagy a baj. Sokkolt bennünket a hír, mégsem omlottam össze, mert közben Roli mosolygott ránk – elevenítette fel a kezdeteket Andrea, aki úgy reagált, ahogy más helyzetekben is: cselekedett, megoldást keresett. 

– Debrecenben az endoszkópos koponyafeltárás a kisfiunk egész agyát behálózó cisztarendszert állapított meg, és azt, hogy sürgős beavatkozásra lesz szükség. Ennyi év és ennyi kórházban töltött idő távlatából azt mondhatom, szülőként földöntúli erőt kaptunk. Akkor, ott nem volt időnk összetörni. Nem estünk, nem eshettünk kétségbe, mosolyogtunk Rolira, aki élni akart, mi ebben segítettünk neki. Négy hónapos volt, amikor az életmentő műtétet végrehajtották rajta, ennek következtében elindult az agyvíz-keringése, shunt-öt kapott.

Rolika másfél évesen aztán egy délutáni alvásból sírva kelt. Andrea nem tudta leültetni, lefektetni sem. Újra Debrecenben kötöttek ki, Roli a kórházban görcsös állapotba került, három napig nem volt eszméleténél. 

– Háromszor műtötték meg a koponyáját. Hálásak vagyunk dr. Bognár László professzor úrnak, aki visszahozta őt az életbe. Emlékezetes momentum volt, amikor Rolika kinyitotta a szemét, és a csibész tekintetével ránk nézett. Ott megint nagy erőt kaptunk, a férjemmel meg tudtuk fogni egymás kezét, és végig támogattuk egymást. Azóta is úgy élek, hogy nem nézek sem hátra, sem előre, csak az adott pillanatra, és mindig a megoldást keresem. Sokat segít még a mostani zajos világban a csend, amikor a saját gondolataimmal maradhatok, és megkapom a válaszokat.

Andrea azt vallja, el kell fogadni, ha befelhősödik, csak tudni kell továbbengedni a negatív gondolatokat. A sok megpróbáltatás arra is megtanította: érdemes felülemelkedni a gondokon, tenni a megoldásért, elhinni, hogy jóra fordulhatnak a dolgok és ha kell, segítséget kérni. 

Az elmúlt négy évben még erősebbé, tudatosabbá tette a jóga, sokat változott azóta az élete.

– Tízéves volt Roli, amikor egy spirituális tréner nekem szegezte a kérdést: hol vagyok én ebben a történetben? Ha olyan anyuka, nő olvassa a cikket, aki beteg gyermeket nevel, annak üzenem: soha ne felejtse el önmagát. Azzal, hogy elkezdtem jógázni, a helyére került bennem egy darab, ami addig hiányzott. Mentális, fizikai erőnlétet ad, és sokat meditálok is. Tudok magamnak örömet adni, nincs lelkiismeret-furdalásom és tudok másokat is dicsérni. Elfogadtam a megváltoztathatatlant, hogy ezt az életet kaptam, kaptuk, hogy nem egyszer a gyermekem szenvedését is látnom kell, aminél fájdalmasabbat nem lehet elképzelni. Azt is, hogy a családi életünk sem szokványosan alakul: anya nem tud sokat apával lenni, de megfogják egymás kezét. Mindez tehát a lelki fejlődésemet is szolgálta: boldog tudok lenni, miközben sírhatnék akár minden este. Nyugodt vagyok akkor is, ha probléma adódik, mert tudom, hogy minden megoldódik. A pokolból is fel lehet jönni, csak meg kell keresni az első kapaszkodót. Hozzáteszem, nagyon sok jó ember segített nekünk.

Andreát a házasságukról is kérdezte Gáspár Eszter: 

– Nagy dolognak tartom, hogy a férjem nem futamodott meg – 18 éve együtt vagyunk. Nagyon sokat segít, főleg a fizikai tennivalókban. Ráadásul Roli és én is sokat beszélünk. Én azonnal hangot adok annak, ha valaminek örülök, ha valami nem tetszik, ha fáj. A férjem zárkózottabb személyiség, de meg tudjuk beszélni a problémákat. Egy csodálatos kisfiú szülei vagyunk, és igazi társai egymásnak. És bizony ennyi év után is lehet szeretni a másikat amellett, hogy vannak mélypontjaink. Roli ilyenkor kinyújtja a karját, szorít minket, olyankor megszűnik körülöttünk az idő és a tér. Emlékszem, amikor négyévesen kiderült róla, hogy leukémiás, esténként feküdtünk hárman, úgy kértük a Jóisten segítségét. Roli meggyógyult – hálásak lehetünk ezért. Ő egyébként a kezdetektől türelemmel viseli a legnagyobb megpróbáltatásokat – egymásnak is erőt adunk. Mi hárman egy csapat vagyunk. 

Roli most 14 éves – a hétköznapjai hasonlók egy átlagos gyermekéhez, azzal a különbséggel például, hogy ő nem edzésre jár, hanem gyógytornára. 

– Heti egy alkalommal járok jógázni, olyankor a férjem vigyáz rá. Moziba, koncertre néha el tudunk menni, és nagy vágyam, hogy egyszer eljussak egy pár napos elvonulásra. Valójában az a jó, amikor nem történik semmi. Csak maradjunk a férjemmel minél tovább egészségesek.