A zene átadása gyönyörű hivatás - Borhi Ágnessel a Bartók Béla Zeneiskola igazgatójával beszélgettünk

Nem csak a zenével, hanem a zeneoktatással is foglalkozik a Vas Népe podcastja, amelyben Kristóf Roland Borhi Ágnessel, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola igazgatójával beszélgetett. 

Borhi Ágnes tősgyökeres szombathelyi, de a tanulás idejére az élet Debrecenbe sodorta. – Nem akartam messze kerülni szülővárosomtól, de Budapestet túl nagynak tartottak, maradt Szeged és Debrecen – kezdte. – Végül az utóbbit választottam. 1998-ban diplomáztam, de hazajöttem Szombathelyre, ugyanabba az iskolába, ahova gyerekként jártam. Felhívott az akkori igazgató, Csorba Rózsa, kérdezte: lenne-e kedven tanítani? Nagy örömmel mondtam igent. Úgy alakult, itt tanítottam 25 éven át. Másként lép be az ember abba az iskolába, ahol egykoron növendék volt. Ezen idő alatt sokat segítettem a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarnak, de tagja nem voltam. 
A pályája kezdetét idézve elmondta azt is: – Talán nem is gondoltam ezt át, de így utólag visszanézve úgy látszik, egyenes út vezetett a szombathelyi művészeti gimnáziumba. Többen voltunk, akik már gyerekként tudtuk, ezt szeretnénk csinálni. Lehetett választani: sport vagy zene. A zenészélet jó, kicsi közösség a miénk, családias a légkör. Szoros barátságok alakulnak ki. Talán érzékenyebbek vagyunk? Lehetséges, hogy ez nem mindig jó, de mi így látjuk a világot, viszont nem vagyunk introvertáltak. Akkor tudjuk jól kifejezni magunkat, ha megéljük a magasságokat, mélységeket. Legyen szó vidám vagy szomorú műről, szükséges a nagy átélés, a nagy amplitúdó. 

Borhi Ágnes megfogalmazta azt is: empatikusnak, egyúttal nyitottnak kell lenni a világra. Néha nehéz megérteni a nagy egyéniségeket, igaz ez a teljes művészvilágra, a festőkre, képzőművészekre, színészekre, előadókra. 

– Az itteni atmoszféra nélkül már nem is tudnám elképzelni az életem, azt pedig pláne nem, hogy mást csináljak. A feladat persze mindig megtalál, így lettem például igazgató, miközben korábban nem tudtam elképzelni magamról, hogy intézményt vezessek. Ugyanígy talált meg a tanítás is. Amikor a diploma után hazakerültem Szombathelyre, úgy volt, hogy nyugdíjba megy a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar egyik klarinétosa, aki aztán meggondolta magát. S ekkor jött a bizonyos telefon, a történet innentől kezdve már ismert. Tanítottam, játszottam, semmiféle hiányérzet nincs bennem. 
– Aztán ott van a zeneiskolának a Mirage nevű együttese. 

• Somogyi Terézia zongorázik, 
• Nagy Mirella csellózik, 
• a hegedűs Illés Klaudia,
• az én hangszerem a klarinét. 
  Ha hívnak, szívesen megyünk fellépni. 
  Borhi Ágnes nagy eredménynek tartja, hogy a koronavírus idején is megrendezték a Sistrum Zenei Versenyt, igaz, kicsit másképpen. Mivel akkoriban koncerteket nem lehetett adni, az az ötletük támadt, hogy az adott művet minden versenyző rögzítse digitálisan. A zsűri ezeket meghallgatva értékelt. 
  A zeneoktatásról Borhi Ágnes azt mondta: – A legfontosabb, hogy a zeneiséget átadjuk a következő generációnak. Gyönyörű hivatás ez. Nem kötelező zenét tanulni, mi örülünk, ha jelentkeznek hozzánk a gyerekek. Az oktatás 6-7 éves korban kezdődik, és általában addig tart, amíg a növendék a felsőoktatásba jelentkezik, vagy végez a középiskolai tanulmányaival. Nyolc-tíz év telik el, amíg az ember keze alatt fejlődik a kisdiák, ennyi idő alatt a gyermekből ifjú felnőtt válik. 
  – Van már olyan tanítványom, akit annak idején tanítottam furulyára, ma pedig már nálunk oktat – mondta Borhi Ágnes. De jóleső érzés fogja el akkor is, amikor az egykori növendékekkel – akik mára már anyukák, apukák – egyszerűen csak összetalálkoznak az utcán, és váltanak pár mondatot.