2024.09.20. 09:02
A répcelaki templom felszentelésének 20. évfordulóján
A Répcelaki Szent István Alapítvány jubileumi múltidéző programot szervezett a templom felszentelésének huszadik évfordulója alkalmából. Emlékezés, kiállítás és toronylátogatás is szerepelt a programok között.
Balra Ágh Péter az Ozsvári-művekkel díszített templomban
Fotó: VN
Az összegyűlteket elsőként Szoporyné Szabó Piroska, az alapítvány elnöke köszöntötte, aki elmondta, a rendezvénnyel hálát adtak azért, mert van templomuk, azzal, hogy húsz évvel ezelőtt megépült, évtizedes álma vált valóra a répcelaki katolikus híveknek. Az alapítványi elnök szavait követően a templom korábbi plébánosai, Görbe László és Aigner Géza atyák szóltak az ünneplőkhöz.
A múltidéző délután díszvendége a templom ötvösműveit megalkotó Ozsvári Csaba özvegye, Ozsváriné Ramocsai Imri volt. Ozsvári Csaba nemcsak a répcelaki templomban hagyott maradandó nyomot alkotásaival, az ő keze munkáját dicsérte az a könyv, amelyet II. János Pál pápa kapott hivatalos ajándékul magyarországi látogatásakor, és az a missziós kereszt is, ami a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával Ferenc pápa által megtartott zárómisén is látható volt. Az özvegy az eseményen elmondta, életműve okán kezdeményezték a férje boldoggá avatását.
Az ünnepségen lehetőség volt harangtorony-látogatásra és annak a kiállításnak a megtekintésére is, amit az alapítvány kifejezetten erre az alkalomra állított össze és a templom megépülésének folyamatáról szólt. Az emlékező délutánon részt vett Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is, aki érdeklődésünkre hangsúlyozta, köszönettel tartozunk mindazoknak, akik felépítettek a templomot és azóta is sokat tesznek Répcelakon a lelkek épüléséért.