2024.09.10. 09:00
Dr. Stift Zoltán Angelico atya volt a vépi plébániai családi nap vendége
Elfogadta a meghívást a vépi plébániai családi napra dr. Stift Zoltán Angelico atya. A börtönlelkész meglepetéssel – rajzos evangelizációval – készült a vépieknek. Lényegre törően foglalta össze a rajzok segítségével, hogy mi az örömhír, a keresztény-katolikus üzenet lényege.

Forrás: Tóth Kata
A börtönben több mint 11 éve lelkipásztorként dolgozó Zoltán atya elsőként Kisboldogasszony ünnepét, szeptember 8-át ünnepelte. Ha visszaszámolunk kilenc hónapot, a december 8-i dátum Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe – a Szűzanya elkezdett „lenni a világban” Szent Anna szíve alatt – emlékeztetett.

Fotó: Tóth Katalin
A továbbiakban a figyelem témáját járta körül a gyerekhez és a szüleikhez is szólva. Azt, hogy a mobiltelefonok világában nem az időből van a legkevesebb, hanem figyelemből. A minket körülvevő világ a figyelmünkért harcol.
Majd néhány ecsetvonással mosolygós angyalt festett rajztáblájára. Első rajza a keresztény hit lényegét foglalta össze: a láthatatlan Isten, aki megteremti a számunkra érzékszervekkel elérhetetlen világot, az angyalokét, belép látható világunkba. Ott van az Oltáriszentségben, a Szűzanya gyermekeként, a lelkünkben, az életünkben, mondta. Úgy foglalta össze: az Istennel való szeretetkapcsolatunk láthatatlan, ezzel a láthatatlan világgal misztikus, titokzatos módon van kapcsolatunk. A katolikus ünnepek – a Kisboldogasszony, a Nagyboldogasszony, a karácsony, a húsvét, a pünkösd – mind arról erősítenek meg, hogy nem vagyunk messze az Istentől. Három nagy ünnepről – a Nagykarácsony, a húsvét és a pünkösd napjáról – még énekelt is.
A következő rajza Évát, Ádámot, a jó és rossz tudás fáját ábrázolta. A rajz által a katolikus-keresztény erkölcs, a hitből fakadó élet lényegét foglalta össze az atya: ez a szófogadás, az engedelmesség az Isten iránt, akaratunk egyesítése az Istennel.
Miután a harmadik rajz – egy keresztfa – elkészült, újabb énekbe fogott: „Lehullott a Jézus vére a szent keresztfa tövébe. Drágalátos szent testéről, öt mélységes sebeiből….Ádám keserű almája, hozott a kínos halálra, jertek az én keresztfámhoz, üdvösségtek oltárához.” Végül egy jászol kerekedett a rajztáblán, benne a Kisjézussal. – A szentmise-áldozat nagyobb áldozat és misztérium, mint gondolnánk, fogalmazta meg. Zoltán atya délután, már a kutyájával visszatért a plébániai családi napra, és hosszan beszélgetett a fiatalokkal.
