Egyfecske - A fény a sötétség nélkül erejét veszíti

A minap egy roppantul izgalmas sorozatra bukkantunk, ami egyébként egy bestseller könyvre alapul. Nem mennék bele a részletekbe, ez itt nem a reklám helye, ugyanakkor maga a témafelvetés, ami aztán minden irányból kinyílt a részek során, magával ragadott, és jócskán elgondolkodtatott. A jó vs. rossz harcaként is összefoglalható ez a dilemma. Vajon létezik eredendően jó, tiszta, és eredendően rossz, gonosz ember? Vagy elképzelhető-e az, hogy a jó és a rossz egymástól elszakíthatatlan, komplex egységet alkot, ami mindenkiben ott van. Előfordulhat-e, hogy még a legjobb szándék is helytelen véget ér? Megtörténhet-e, hogy egy-egy esemény hatására mindenkiben megjelenik egy aprócska, fekete mag, ami dühből, sértettségből, bosszúvágyból stb. áll, és ami idővel növekedni kezd? Ahogy a régi mondás is tartja, a farkasokat mi magunk etetjük a bensőnkben. Mert úgy hiszem, valóban bárkiben felbukkanhat az a bizonyos magocska, de az már mindig az adott emberen múlik, mivel „locsolja”, „táplálja”, azaz duzzasztja, növeli. Egy biztos. A fény erejét, áldását semmire sem értékelnénk akkor, ha mindig világos lenne, ha a sötétség a maga ellenpólusával nem mutatná meg, milyen az a fénytelenség.