vaol.hu podcast

2024.09.21. 08:00

Sportcast szeptember 21. - Haladás: kell a segítség!

A Vas Népe munkatársai összefoglalják, csokorba gyűjtik a hét legfontosabb, legszínesebb sporthíreit néhány percben - ez a VAOL sportcast!

Vaol.hu

Haladás: kell a segítség! - A szurkolók a csapat mellett állnak és kérik, aki tud, segítsen a HVSE-nek

Mint arról korábban beszámoltunk, a Haladás-szurkolók és a Hali-drukker vállalkozók összefogtak és közel 2.5 millió forint értékben támogatják a labdarúgó NB III. Észak-nyugati csoportjában szereplő Szombathelyi MÁV Haladás VSE-t. Ebben a támogatásban - többek között - mérkőzéslabdák, őszre elegendő víz és egyéb működést támogató felajánlások is vannak. 

- Ami a legfontosabb: a szurkolók továbbra is a csapat mellett állnak, úgyhogy amint a szakmai vezetés jelzi felénk, mire van szüksége, mi megpróbáljuk mihamarabb beszerezni – mondta Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Kör elnöke. - Segítünk, amiben tudunk - csakúgy, mint 20 évvel ezelőtt, amikor 2004-ben Bíró Péter távozott Szombathelyről és gyakorlatilag mindent magával vitt. Mi, szurkolók vettünk akkor mezeket a játékosoknak, törölközőket, mosógépet, bútorokat és még sorolhatnám. Most is segítünk, ha megint kell, de ha bárki úgy érzi, hogy valamiben szintén tudna segíteni a csapatnak, nyugodtan keressenek bennünk – és mi összehozzuk az illetékesekkel.

Folytatja a munkát a Falco

Az elmúlt héten a saját rendezésű 15. Horváth Zoltán Emléktornán lépett pályára a hatszoros bajnok szombathelyi kosárcsapat: pénteken nagy csatában hosszabbítás után maradt alul a német Rasta Vechta ellen (90-92), majd szombaton elgázolta az Oroszlányt (84-55).
– Pénteken egy jó, fizikális meccset játszottunk a Rasta Vechta ellen, a Bajnokok Ligája színvonalát idézte a találkozó – értékelt a klub hivatalos honlapján a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője, Milos Konakov. – Sajnálom, hogy vereséget szenvedtünk, de szerencsére szombaton jól reagáltunk a terhelésre, a szombati hosszabbításos vereségre. Az OSE ellen az első negyedben még több hibával kosaraztunk, de nagyon akartunk. Aztán a második 10 perctől márt azt a játékot láttam, amit kértem a fiúktól. Örülök, hogy sikerült győzelemmel zárni a tornát. Következik egy újabb hét a felkészülésben, dolgozunk tovább, edzőmeccset játszunk – és már az új játékosunk, Trey Diggs is munkába állt.
A Falco aKC  héten két edzőmeccset is játszott volna, ám a szerdára betervezett ellenfél, az osztrák UBSC Graz a sok sérültre hivatkozva lemondta a mérkőzést. Így a sárga-fekete alakulat legközelebb pénteken, a szintén osztrák első ligás Kapfenberg vendégeként lép pályára – a 19 órakor kezdődő találkozót megtekinthetik a szurkolók. Ez lesz a Falco utolsó edzőmeccse.

Mogyorósy Emléktorna: érdemes időben érkezni

A 18. Mogyorósy Emléktornával kapcsolatosan a következőket infókat osztotta meg szurkolóival közösség oldalán a rendező Egis Körmend. 

"Kérjünk szurkolóinkat, hogy mindenki időben érkezzen, és amennyiben teheti, online vásárolja meg jegyét. Ezzel biztosítani tudjuk a folyamatos beléptetést, illetve sokkal kényelmesebb. Nem utolsó sorban pedig érkezési sorrendben lehet leülni, aki jó helyről szeretné követni a találkozót neki érdemes időben jönnie. A jegyek napijegy rendszerben lesznek értékesítve" - olvasható a klub által közzétett bejegyzésben.

Hárman álltak a dobogó tetejére

Márkus Erzsébet szakosztálya rendezhette idén a Haladás Sportkomplexumban a Súlyemelő Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságot, amelyre 23 egyesület 83 sportolóját nevezte. A Haladás VSE súlyemelő szakosztályának serdülői alaposan kitettek magukért. 

A Kisvárda ellen szárnyalhat tovább az SZKKA

 Talán még a legeltökéltebb, legfanatikusabb SZKKA-szurkolók sem gondolták, hogy csapatuk olyan repülőrajtot vesz, mint amit az első két fordulóban bemutatott. Mint ismert, az újonc Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia élvonalbeli együttese a nyitányon hazai pályán 39-36-ra gyűrte le a Békéscsabát, majd jött az ennél a nagy meglepetés, hiszen egy héttel később Dunaújvárosban brillíroztak a lányok, ráadásul úgy, hogy esélyt sem adtak a házigazda DKKA-nak és simán nyertek hét góllal (27-34). 

A soron következő ellenfél szombaton az a Kisvárda lesz, amely csapat eddig egy győzelem mellett egy vereséget számlál. A Várdának nagyon ment a góllövés az első fordulóban, amikor is Esztergomban 27-19-re kapott ki. Egy héttel később az MTK ellen hazai pályán javítani tudtak a nyírségiak, akik szoros meccsen egyetlen góllal 29-28-re verték fővárosi riválisukat. Két megszerzett pontjával jelenleg a kilencedik a tabellán a nyírségi alakulat. Az SZKKA két új légiósa, Akiyama Natsumi és Ivana Djatevska is az előző szezonban még Kisvárdán kézilabdázott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában