Reformkort idézték

2024.10.02. 16:59

Szombathelyi kishuszárok a Balaton partján - fotók

Immár harmadik alkalommal vett részt a reformkort idéző fesztiválon a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület küldöttsége.

Horváth Zoltán Szabolcs

Fotó: VN

Miként már jó pár éve rendszeresen, idén is megrendezték Balatonfüreden a Romantikus Reformkor Fesztivált, melynek talán leglátványosabb programeleme a hagyományőrzők felvonulása. Lényegében erre érkezett a szombathelyi egyesület kishuszár tagozatának több, mint húsz tagja Sólyomvári Ludwig parancsnok vezetésével.

Fotó: VN

- Ez volt a harmadik alkalom, hogy meghívást kaptunk erre a fesztiválra. Szerencsére az időjárás megemberelte magát, és így rengeteg résztvevő, valamint érdeklődő látogatott el Füredre. Szerencsére ránk is igen sokan voltak kíváncsiak. Tetszett az embereknek a bemutatónk, amit a Balaton partján tartottunk – emlékezett vissza a történésekre Sólyomvári Ludwig, a vasi lovas hagyományőrzők kishuszár tagozatának parancsnoka. Hozzátette: a korhű egyenruhájuknak köszönhetően rengetegen fotózkodtak velük, és kérdésekből sem volt hiány.

- Köszönjük a szervezőknek a meghívást, és örömmel megyünk az október 11-13. között megrendezésre kerülő füredi szüretre is. Ennek keretében szinten lesz felvonulás, amin Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület is képviselteti majd magát – zárta szavait Sólyomvári Ludwig.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában