Finisben az előkészületek

2024.11.26. 18:08

Már feltöltötték áruval a Savaria Plaza két új üzletét, így áll most a helyzet - fotók

Az olvasónktól kapott felvételek arról árulkodnak, hogy már a finishez közelednek a munkálatok és hamarosan jöhet a nyitás.

Korábban hírt adtunk arról, hogy bezárnak az éttermek – az ételudvar – és a fodrászat a Savaria Plazában

Beszámoltunk arról is, hogy a bezárt üzletek már kiköltöztek, és utánajártunk, melyik hol kezd majd újra. Október elején az is kiderült, milyen üzletek nyitnak a szombathelyi bevásárlóközpontban, ám ekkor még nagy munka előtt álltak, viszont már javában zajlottak az előkészületek. Dr. Rácz Dorina igazgató akkor kérdésünkre elárulta, hogy az emeleten a konditerem várhatóan 2025 év elejétől várja a vendégeket, de a boltok pontos nyitási időpontját nem tudta előre megmondani, ugyanis a belső dizájn kialakítását már a márkák saját csapata végzi. 

Nos, másfél hónap telt el, ezúttal pedig egy olvasónk küldött fotókat, hogy látszólag már a finisbe értek a folyamatok. A két új üzletbe már a rácsokon át és a kirakaton keresztül be is lehet kukucskálni, a fotókon pedig látszik, hogy a fel vannak töltve áruval és már tényleg az utolsó simításokat végezhetik a nyitás előtt. Így áll most a helyzet:

Forrás: Olvasó
Forrás: Olvasó
Forrás: Olvasó

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában