Közgyűlés

2024.11.28. 15:46

TOP Plusz: több pénz jut utakra, járdákra Szombathelyen

Több pénz juthat utak, járdák felújítására Szombathelyen. Módosítottak a TOP Plusz programban megvalósuló fejlesztési csomagon a csütörtöki közgyűlésen. Utcákat neveztek el, és adóemelésről is döntöttek. Az 1000 négyzetméter feletti nem lakóingatlanok esetén az építményadó, az óvodai, iskola, kollégiumi közétkeztetésben pedig a nyersanyagnorma emelkedik január 1-jétől.

Pályázatokkal kapcsolatos döntések között módosított a TOP Plusz pályázati csomagon a szombathelyi közgyűlés csütörtökön. Illés Károly képviselő (Fidesz-KDNP) szerint fontos energetikai és turisztikai fejlesztések kerültek ki a döntéssel. A politikus úgy látja mintha minden városi fejlesztést ebből az összegből szeretne megoldani a városvezetés. Szerinte szükség lenne saját, önkormányzati forrásból megvalósuló beruházásokra is a városban. 

TOP Plusz
Illés Károly képviselő (Fidesz-KDNP) aggályának adott hangot, amiért fontos energetikai beruházások kerülnek ki a szombathelyi TOP Plusz csomagból
Fotó: Unger Tamás

Nemény András polgármester (ÉSZ) emlékeztette a közgyűlés elején elmondott bevezetőjére, mi szerint a kormányzati döntések miatt egyre kevesebb lehetősége van az önkormányzatoknak, a működésre jutó forrásuk is egyre szűkösebb. László Győző alpolgármester (ÉSZ) arra mutatott rá: az energetikai fejlesztéseknél 50 százalékos a támogatottsági intenzitás, míg az infrastrukturális beruházások esetében 100 százalékos. Szerinte a pályázatból elnyerhető forrásokat így hasznosítják a legjobban. Kitért arra is, szerinte fontosak a turisztikai fejlesztések, de az infrastrukturális fejlesztéseket támogatnák az emberek is.

Horváth Gábor képviselő (Fidesz-KDNP) hozzászólásában arról beszélt, örömteli, hogy általa korábban szorgalmazott beruházások most megvalósulhatnak a TOP Pluszban. Példaként említette a Búzavirág utcai játszótér és a Rumi Rajki utca második szakaszának felújítását is. 

TOP Plusz: még több pénz utakra, járdákra 

A módosításokkal a 13,4 milliárdos TOP Plusz keretből 9,2 milliárd forintot költenek út-, járda- és parkolófelújításra európai uniós forrásból a hétéves ciklusban – tudtuk meg Horváth Attila alpolgármestertől (ÉSZ). A városvezető párhuzamként a szolidaritási adót is megemlítette, ami jövőre várhatóan 4 milliárd forintra rúg, és amit be kell fizetniük a központi költségvetésbe. Megtudtuk, a szombathelyi városháza energetikai korszerűsítése is kikerül a programból: Horváth Attila szerint azért, mert annak több száz millió forintos tervezett költségét inkább utak felújítására kívánják költeni.

  • Ágh Ernő képviselő (Fidesz-KDNP) a Vidos utca, a Külső-Nárai úti járda és a Jáki úti orvosi rendelő felújítását is hiányolta a TOP Plusz programból. László Győző úgy reagált: szakmai alapon dőlt el, milyen beruházások kerültek a csomagba.
  • Tóth Kálmán frakcióvezető (ÉSZ) pedig arról beszélt: nemrég egyeztetett Marton Ferenccel, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnökével, aki - elmondása szerint - arról tájékoztatta, a TOP Plusz források megvannak: azt az önkormányzatnak elő kell finanszíroznia és a kormány kifizeti. 

A pályázatokkal kapcsolatos döntéseknél szinten minden határozati javaslatot egyhangúan megszavazott a közgyűlés. Ebédszünet után a rendeleteket érintő döntések kerültek terítékre. 

Építményadó-emelés és drágább nyersanyagnorma 

Mint arról korábban írtunk: a nyersanyagnorma és az építményadó emelése is témát adott a csütörtöki közgyűlésen. Utóbbi tekintetében az építményadó úgy változik 2025-ben: 

kereskedelmi egység esetén 1001 négyzetméter adóalaptól 1 millió 100 ezer forintot és az 1000 négyzetméter feletti rész után négyzetméterenként 2950 forintot fizethetnek az érintett vállalkozások; 

egyéb nem lakás céljára szolgáló épület esetén 1001 négyzetméter adóalaptól 850 ezer forintot és az 1000 négyzetméter feletti rész után négyzetméterenként 2950 forintot adózhatnak a cégek a városi büdzsébe. 

Az adóemelés 141 adóalanyt érinthet, ám talán ennél is fontosabb: 675 millió forint adótöbbletet eredményezne az önkormányzat számára. 

Illés Károly képviselő hozzászólásában a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara állásfoglalására hívta fel a figyelmet, amiben az olvasható: az építményadó emelése csökkentheti az érintett vállalatok versenyképességét, közvetve befektetési hajlandóságát, ami hosszú távon negatív hatással lehet a város fejlődésére. A képviselő szerint nem csak a multinacionális cégeket érinti az adómelés, hiszen sok olyan kkv működik, amelyik érintett, s az 1000 négyzetméter feletti rész után többet kell fizetniük. Illés aggályának adott hangot, hiszen volt vállalkozó, aki azt mondta neki, emiatt spórolnia kell, s azt a személyi juttatásokon teszi majd meg. A képviselő szerint ez a döntés elbocsátásokat vonhat maga után. 

építményadó
 Grafika: MW-grafika 

Nemény András úgy reagált: jellemzően a legnagyobb cégeket érinti az adóemelés, és látva a nagy cégek bevételeit, úgy látja, azt elbírják. Szólt arról is: más városokhoz képest Szombathelyen továbbra sincs kommunális adó és a garázsok után sem kell adót fizetnie a lakosságnak. 

Végül az építményadó emelését és a nyersanyagnorma drágítását is jóváhagyta a közgyűlés. 

Északi iparterületről: mi lett a bútoripari céggel?

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések is a közgyűlés elé kerültek. Horváth Gábor arról kérdezett: Horváth Attila alpolgármester éppen egy éve tájékoztatott arról, hogy bútoripari céggel tárgyal az önkormányzat. A képviselő érdeklődött, mi történt ebben az ügyben. Nemény András válaszolt a felvetésre. Megtudtuk, azóta nem érkezett ilyen jellegű megkeresés az önkormányzathoz. Szólt arról, mennyire fontos lenne az északi iparterület infrastrukturális fejlesztése. Ennek érdekében a polgármester nemrég tárgyalt Lázár János miniszterrel is, mint fogalmazott: konstruktív volt az egyeztetés. A téma azért vetődött fel, mert az ingatlanokkal kapcsolatos döntések között jóváhagyta azt is a közgyűlés, meghirdetik az északi iparterület egy  részét eladásra.  

Batthyány Erzsébetről neveztek el utcát

Újperint városrészében, a Kutyatár utcáról északi irányba található utcát Felsőerdő utcának nevezték el, míg a Joskar-Ola városrészben, a Kenyérvíz utcáról nyíló 8612/20 hrsz-ú és 8612/32 hrsz-ú ingatlanok utcáját Batthyány Erzsébetről. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában