2024.12.14. 16:03
Pár napja majdnem ölre mentek érte a vásárlók, most ismét a polcokra kerül a Dubai csoki
A Dubai-csoki mániával nincs megállás, ismét a polcokra kerül a sokak által keresett édesség.

Forrás: MW/archív
Fotó: Kallus György
Szombaton a délutáni órákban jelentette be a Lidl, ismét a polcokra kerül a Dubai-csoki. Ahogy arról írtunk, csütörtökön volt legutóbb kapható, nyolc óra után kicsivel tértünk be az egyik szombathelyi üzletbe, de akkorra már megvették az összes csokit. Mint megtudtuk, két karton Dubai csokit kaptak és körülbelül egy óra alatt el is fogyott az egész, még így is, hogy egy vásárló csak kettő darabot vehetett belőle.
Nagyon durva volt a reggel, a vásárlók majdnem összeverekedtek érte" – mondja egy eladó. Az is kiderült, hogy aki lemaradt, az így járt, mert valószínűleg már nem is fognak kapni többet.
Volt aki a szemünk láttára vizsgálta át a maradék kartondobozokat, hátha valaki elejtett egy-egy csokit a polcok mögé.
Az Lidl közösségi oldalán jelentette be szombaton, hamarosan ismét kapható lesz a sokak által vadászott édesség, amelyért majdnem ölre mentek csütörtökön. Az Aldi holnap, december 15-én, ezüstvasárnap csatlakozik a versenyhez, ahol kétféle változatot kínálnak - írta meg a Világgazdaság.
A portál egyébként arról ír, a két diszkontlánc mellett az Auchan is csatlakozott a legújabb édességtrendhez, és csütörtöktől mindössze 2499 forintos akciós áron kínálta a 100 grammos minőségi dubaji csokit. Egy vásárlás alkalmával összesen három darabot lehetett venni belőle az áruházakban és online is.