2024.12.20. 11:53
Illés Károly a HVSE-ről: A megoldás a városvezetés kezében van
A megoldás a városvezetés kezében van - jelentette ki a HVSE és a Haladás futballcsapat ügyében Illés Károly képviselő (Fidesz-KDNP) péntek délelőtt a városházán. László Győző alpolgármester ismét leszögezte, az önkormányzat segítene az egyesületnek, ám amíg köztartozása van az egyesületnek, nem kaphat városi forrást.

Fotó: Unger Tamás
Puskás Tivadar polgármestersége idején évente legalább 40 millió forinttal, ám volt olyan esztendő, amikor 70, illetve 110 millió forinttal támogatta a szombathelyi önkormányzat a HVSE-t - emlékeztetett Illés Károly önkormányzati képviselő a közgyűlési utáni sajtótájékoztatóján. Kitért arra is: hiába kérte a Fidesz-frakció az előző években a költségvetés tárgyalásakor, hogy abba nevesítve kerüljön be a Haladás VSE és kapjon önkormányzati forrást az egyesület, ez nem történt meg.

Fotó: Tömböly Ágnes
Szólt arról is, ha a város minden évben odaadta volna, illetve odaadná a HVSE-nek azt a pénzt, amit a sportkomplexum után építményadóként, illetve iparűzési-adóként fizetnek be az önkormányzat kasszájába, már segítséget jelentene. Ez egyébként a korábbi években 21,5 millió forint volt, majd az adóemelés után 33 millió forintra emelkedett, majd az újabb adóemelés eredményeként 2025-ben már 44 millió forintra rúg. A kormánypárti képviselő javasolta azt is: az 55 millió forintot, amire a HVSE-nek szüksége van most a NAV-tartozás rendezése érdekében, állja a város. Illés Károly azt is elmondta: Czeglédy Csaba képviselő (független) is azzal érvelt, egy 2017-ben hozott önkormányzati rendelet módosításával megoldható lenne, hogy a HVSE megkaphassa az 55 millió forintot.
Mint az a csütörtöki közgyűlésen elhangzott, azért nem kaphat most városi támogatást a HVSE, mert ahhoz is igazolnia kellene a köztartozásmentességet.
A megoldás a városvezetés kezében van. Csak szándék kérdése. Czeglédy Csaba képviselőtársam még forrást is talált
- jelentette ki Illés Károly. Ismert, Czeglédy Csaba felszólalásában 27 millió forintot nevesített az albérlettámogatások soráról, ami felajánlható lenne a HVSE számára támogatásként.
László Győző szerint a tettek szintjén is meg kívánják menteni a HVSE-t
- Ha valaki többet költ, mint amennyije van, az előbb-utóbb el fog adósodni. Ez történik a HVSE-nél - ezt már Tóth Kálmán frakcióvezető (ÉSZ) fogalmazta meg, hozzátéve:
-Lehet politikai síkra terelni ezt a történetet, bár mi ezt nem nagyon szerettük volna. Mi kimondottan lokálpatrióta szemmel, meg sportszakmai szempontból kezeltük ezt a kérdést.
A baloldali frakcióvezető arról is beszélt, továbbra sem látják rózsásnak a helyzetet a futballcsapat NB III-as indulási jogának átadásánál sem, hiszen az MLSZ felé szintén igazolnia kellene a HVSE-nek köztartozásmentességét. Többször elhangzott az is: a HVSE nem kért az elmúlt években pénzt, ezért nem adott a város.
László Győző alpolgármester (ÉSZ) kérdésünkre leszögezte: nem csak szavak szintjén, tettek szintjén is meg kívánják menteni a HVSE-t, arra kiemelt értékként tekintenek. A polgármester éppen ezért többször tárgyalt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral azért, hogy meg tudják menteni a klubot. Szerinte politikai haszonszerzés céljából állítják azt az ellenzéki politikusok, hogy a városon múlna a HVSE sorsa. Elmondta azt is: támogatásnak mindig van egy célja, így azért sem tud az önkormányzat forrást nyújtani a HVSE-nek, mert a felelős gazdálkodás kérdését felvetné ez.

Fotó: Tömböly Ágnes
Illés Károly javaslatát támogatva pedig úgy fogadták el végül a határozati javaslatot, hogy a cél a HVSE megmentése és ha ez nem megy, akkor veszi át a sportolókat a sportiskola - tudtuk meg László Győzőtől.
- Írtunk arról is: Kovács Előd, a szombathelyi önkormányzat delegáltja nem vállalta a HVSE-ben elnökséget. Érdeklődésünkre: miért olyan delegáltat szavaztattak meg a közgyűléssel, aki nem kívánja ezt a helyet betölteni, László Győző úgy válaszolt: erről Kovács Elődöt kell megkérdezni. Arra a kérdésre nem kaptunk választ, hogy a sportért felelős alpolgármestert tájékoztatta-e a szerdai küldöttgyűlés előtt Nemény András kabinetfőnöke, hogy nem vállalja az elnökségi felkérést.