2024.12.23. 20:00
Jótékonysági adventi kampányunk a végéhez ért - Csaknem hárommillió forint gyűlt össze
December (és advent) minden napján tettünk valami jót – és erre buzdítottuk olvasóinkat is. Nem hiába: a Vas Népe jótékonysági akciójában szép összeg gyűlt össze!
Hálás szívvel és nagy örömmel mondunk köszönetet olvasóinknak. A vasárnapig meghosszabbított jótékonysági kampányunk során egészen komoly adományt sikerült összegyűjtenünk a két vasi családnak. Mint megírtuk több cikkben is, egyrészt a szentgotthárdi – hirtelen elhunyt – Horváth Balázs családjának (feleségének és két kisfiának) lehetett adakozni, másrészt Tóth József és felesége Tóthné Gaál Ilona részére lehetett felajánlani támogatást: parkerdei házuk novemberben égett le.

Fotó: © Cseh Gábor
Jótékonysági akciónk lezárult: hétfőn átadtuk olvasóink felajánlásait
Mindkét család vállalta, és december 23-án, hétfőn délelőtt meglátogatott bennünket szerkesztőségünkben. Így hát közös alkalom adódott, hogy átadhassuk az összeget (ez átutalással megtörtént). Tömböly Ágnes vezető szerkesztő köszöntötte a két családot, és kitért az akció részleteire. Reményét fejezte ki, hogy a Vas Népe és a vaol.hu olvasói segítségével mi is hozzá tudtunk járulni a nehéz helyzetből való kijutáshoz, talpraálláshoz. Azzal, hogy folyamatosan írtunk, beszámoltunk, részleteket közöltünk, talán mi is hozzásegítettük őket, hogy sokan megismerjék helyzetüket. A bajban aztán nagyon sokan összefogtak, és igazán örömteli érzés látni-megtapasztalni, hogy igenis van jó érzés, segítőkészség, érzékenység napjaink embereiben is.

Fotó: © Cseh Gábor
A Lapcom Média Alapítvány fele-fele arányban utalt; nem tettünk különbséget. Itt és most közvetítjük a két család köszönetét is: hálát mondanak, üzennek mindenki felé, akik segítettek. És ez a segítség nem kizárólag és nem csak ebben a gyűjtésben nyilvánult meg. Mindketten elmondták, hogy vármegye-szerte igen sokan értesültek így a kialakult helyzetről, és írtak, telefonáltak, vagy éppen személyesen jelentek meg. És adtak, segítettek, méghozzá többféle módon is. Akadt, aki pénzt adott, volt, aki a gyerekeket segítette szükséges dolgokkal. A leégett ház helyett felépülő újhoz ács ajánlotta fel tudását és munkáját, és akadt olyan is például, aki az egyedül maradt anyuka gumicseréjét fogja intézni.
Mindketten elmondták azt is, hogy óriási erőt adott a folytatáshoz, hogy igen sokan mentálisan, érzelmileg is mellettük állnak. Ezt nagyszerű érzés megtapasztalniuk! Vármegye-szerte – sőt: azon túl is – rengetegen keresték meg őket, ahogy értesültek helyzetükről. Ágnes elmesélte, hogy akadt hároméves kisfiú, aki megtudta, hogy Nimród vonat-rajongó – és neki ajándékozta a féltve óvott, kedvenc játékát, egy kisvonatot. Nehéz az ilyent könnyek nélkül elmesélni… mint ahogy azt is, hogy neki mennyire fájó érzés lesz az első karácsony szeretett férje nélkül. Kisfia viszont örömmel nézi a sok szép világító fényt, csillogást: az ő öröme persze számára is erőt és ünnepi érzést ad.
Utolsó kérdésünk értelemszerűen az volt mindkettőjükhöz: mire szándékoznak költeni ezt a közel másfélmilliós összeget? Nos: mindketten építkezésre. Tóth József elmondta, hogy már megkezdték az új otthonhoz szükséges pénz összerakását: arra a számlára megy ez az adomány is, amit most kaptak olvasóinkról. Ágnes pedig a Zsidán épült, de még nem elkészült jövendőbeli otthonuk befejezéséhez használja fel.
Adományok átadása a Vas Népe szerkesztőségében
Fotók: Cseh Gábor