2024.12.07. 17:01
Mit kéne tenni a mérnökhiány csökkentéséhez?
Mit kellene tenni a mérnökhiány csökkentéséhez? Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke szerint több diákot kellene a STEM – tudományos-technológiai tudományágak – irányába orientálni. Kiemelten a leányokat is motiválni kellene, hogy műszaki pályákat válasszanak.
Évekkel ezelőtt az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) kongatta meg a vészharangot a mérnökhiány miatt, azért, mert több mint húszezer IT-s hiányzik a magyar gazdaságból.

Fotó: Shutterstock
Ekkor számos gyorsképző intézet gondozásában, körülbelül egyéves képzés után a diákok kaptak egy papírt arról, hogy egy adott nyelven tudnak programozni. Ettől még nem lettek IT szakemberek, de enyhítették a fennálló kritikus helyzetet. Látszólag javulást lehetett tapasztalni, de a gyorstalpalót végzettek valójában sosem léptek feljebb a szamárlétrán, mert nem tudtak bonyolultabb IT kihívásokat megoldani. Inkább csak besegítettek a vállalatoknak azzal, hogy az alapvető informatikai feladatokat elvégezték. Egy korszerű, nagy hozzáadott értekkel rendelkező gazdaság azonban igényelné a BSC és MSC, sőt a PhD végzettségű szakembereket ezen a területen is – hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke a Szövetség Jövőnk iskolája – teremtsük meg együtt! című novemberi konferenciáján, amelyről a HR Portál közölt beszámolót.
A szakember előadásában a mérnökök helyzetére is kitért. „És mi a helyzet a mérnököknél?” – tette fel a kérdést. Előadásából kiderült, hogy náluk most kezd igazán elharapózni az, hogy a cégek kicsábítják a diákokat az egyetemről még jóval a diplomázás előtt. Azért teszik ezt, mert nincs elég mérnök és a betelepülő, illetve a már itt lévő vállalatok bővülése egyre több mérnök munkába állását igénylik. A hallgatók pedig azért hagyják ott idejekorán a felsőoktatási intézményeket, mert a szűkös diákéletet felváltja a jól kereső műszaki (de nem mérnöki) pozíció. Ez pedig vonzó perspektívát kínál nekik ebben az életkorban. Az egyetem meg csak elszenvedi a hatalmas és indokolatlan lemorzsolódást.
A folyamat az elcsábított diáknak sem jó, mert végzettség hiányában nem tud hosszútávú és sikeres karriert építeni. A fizetése jóval elmarad a diplomás társaiétól, sőt a mobilitását is csökkenti az általános tudás hiánya, mivel egy adott cég, egy adott területén tud csak jól teljesíteni. Ez egy igazi csapdahelyzet, amibe önként és dalolva mennek be a fiatalok, ezzel a gazdaság szintjén tovább csökkentve a mérnökök számát, vagyis újratermelik a mérnök hiányt.
Dr. Ábrahám László szerint a mérnökhiány, a jelenlegi helyzet javítása érdekében vállalati önmérsékletet kellene tanúsítani.
A demográfiai hullámvölgy ellenére több diákot kellene a STEM – tudományos-technológiai tudományágak (természettudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika – irányába orientálni. Kiemelten a leányokat is motiválni kellene, hogy műszaki pályákat válasszanak.