2024.12.20. 09:00
Látogatás a Szeretet otthonában
Adni és kapni mindig öröm, Advent idejében pedig talán meg inkább… És ilyenkor még könnyebb ráébredni: szeretetet adni és kapni mennyire jó!
Magyarlak-Csörötnek általános iskolájából első osztályos tanulók, valamint Zakócs Veronika osztályfőnök, Magyar Levente 5. osztályos tanuló, Dr. Takács Gyula kanonok-plébános, iskolalelkész és Mezeiné Kiss Katalin tagintézmény-igazgató látogatott el Iváncra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékosok és Idősek Otthonába. A közösség adventi műsorral, ünnepi asztaldísszel és gyöngyökből fűzött karácsonyfadíszekkel ajándékozta meg az otthon lakóit és dolgozóit, akik sok mosollyal, kedves szóval és csodálatos kézműves ajándékokkal viszonozták a látogatást.

Fotó: Mezeiné Kiss Katalin
Szeretetet adni másoknak
Levente Ady Endre: Kis karácsonyi ének című versét adta elő, szépen hangsúlyozva, nagy átéléssel. A szavalat után a legkisebbek kedves, szívhez szóló műsora következett, akik a Mikulás erdőben tett látogatását mutatták be. A gyerekek ügyesen jelenítették meg a kedves kis állatokat és az adventi időszak legfontosabb üzenetét: szeretetet adni másoknak, örömet szerezni embertársainknak. A tagintézmény-vezető egy megható adventi mesét olvasott fel „A kisgyertya fénye” címmel. Andriska és az öreg néni története könnyeket csalt a szemekbe, és ismét mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy az aprócska jócselekedetek, a szívből jövő szeretet által világunk egy kicsit melegebb és fényesebb hely lesz. Dr. Takács Gyula nemrégiben kinevezett kanonok adventi köszöntőjében kiemelte: „Örömet hozni jöttünk!”, majd rögtön továbbfűzte: „Az öröm bennetek van. Hiába díszítünk mindent karácsonyi pompába, ha a szívünkben nem születik meg a kis Jézus, akkor nem találjuk meg az ünnep örömét. Ha észreveszitek magatokban az örömet, akkor fényesség, karácsony lesz a szívetekben.”
Jó volt az otthonban megtapasztalni az otthon melegét, az önzetlen segítségnyújtást és a feltétel nélküli szeretetet. A jelenlévők tanúi lehettek mindannak, hogy a szeretet nem ismer korlátokat, nem számít, ki hány éves, és hogy szavak nélkül is lehet „beszélni”, mert egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés mindent elmond.

Fotó: Mezeiné Kiss Katalin