2024.12.14. 17:00
Vas Népe adventi kalendárium: karácsonyi hangoskönyvet készítettünk a vasi látássérülteknek
A soron következő ablakban karácsonyi verseket olvastunk fel és alkottunk belőle egy hangoskönyvet a látássérültek számára. A Vas Népe adventi kalendáriuma mindennap újabb meglepetést tartogat.
Mindenkinek más adja meg a karácsonyi hangulatot. Van, akinek a díszkivilágításban úszó utcák, másoknak a mézeskalács illata. Sokaknál a fenyőfa díszítésekor születik meg az érzés, egyesek pedig a kultúra remekeivel hangolódnak az ünnepekre. Utóbbi kapcsán jutott eszünkbe, hogy mit rejtünk el a Vas Népe adventi kalendáriumának következő ablakában.

Fotó: © Cseh Gábor
Vas Népe adventi kalendárium: újabb ablak nyílt ki
A szerkesztőség néhány tagjával magyar költőink karácsonyi remekműveit foglaltuk egy csokorba és alkottunk ebből egy hangoskönyvet a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének. A felolvasott versek között szerepel József Attila, Babits, Heltai Jenő és Ady költemény is, de a vasi Weöres Sándor Száncsengője sem maradhatott ki a repertoárból és még egy karácsonyi mesével is próbáltuk színesíteni a hangoskönyvet.
Bízunk benne, hogy lesz, akiknek ez a kis ajándék hozza meg a karácsonyi hangulatot.
Képünkön épp az átadás történik: Pócza-Csabai Bernadett kolléganőnk a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének székhelyén, Bősze György elnöknek adta át a Vas Népe karácsonyi hangoskönyvét egy kis bejglivel kiegészítve.
A versek felolvasásában közreműködtek:
- Tersztyánszky Krisztina
- Merklin Tímea
- Gáspár Eszter
- Polgár Patrícia
- Gombos Kálmán
- Pócza-Csabai Bernadett
- és külsősként Gergely Ágnes
Minden nap nyílik egy ablak
Az advent időszaka nemcsak a várakozásról és az ünnepre való készülődésről szól, hanem a segítségnyújtásról is. Ilyenkor talán könnyebben vesszük észre, hogy a környezetünkben sokan küzdenek nehézségekkel, amelyekre a rohanó mindennapok során nem figyelünk fel. A Vas Népe adventi kalendáriuma éppen erre hívja fel a figyelmet: mindennap egy ablak nyílik ki, hogy valami kis jót tegyünk, amely mosolyt csalhat mások arcára. Holnap újabb ablak nyílik ki.