2025.01.04. 07:00
A balesetet szenvedett szombathelyi férfi felépülésének sikersztorija – Tibor ma már példakép
Majdnem tragédiával végződő esése után, amikor egy betondarab összezúzta a fél fejét, az orvosok azt mondták, hogy csak vegetálni fog. Most, négy év elteltével, a komoly balesetet szenvedett Tóth Tibor kézen fogva sétál a feleségével, ahogy régen; a felfogóképessége jobb, mint valaha, szellemes, sokat humorizál, nevet és nevettet. Ma már más súlyos állapotban lévő emberek példaképe. Vele és feleségével, Tóth-Bánóczy Ildikóval beszélgettünk.
Ildikó és Tibor december 8-án ünnepelték a férj 53. születésnapját
Fotó: VN
Tóth Tibor 2020-ban balesetet szenvedett az ausztriai Welsben, amint akkor megírtuk: leesett egy négyméteres létráról, és rázuhant egy negyven kilogrammos betondarab, ami összezúzta a feje jobb felét. Tibort egy bécsi kórházban műtötték, egy ideig haldokolni látszott, aztán mégis életben maradt. A sérülése olyan súlyos volt, hogy úgy ítélték meg, nem rehabilitálható, örökre ágyban fekvő beteg marad, vegetálni fog.
Fotó: VN
– A Meidling Rehabilitációs Központban feküdt a traumarészen. Semmilyen reményt nem fűztek hozzá. De amikor én megláttam, hogy megmozdította az ujját, azt mondtam, márpedig ő járni is fog, és hazahoztam – idézi fel a négy évvel ezelőtti eseményeket Tóth-Bánóczy Ildikó, aki kemény munkát fektetett a házi ápolásba, gondozásba, fejlesztésbe, és olyan állapotba sikerült hozni a férjét, hogy
az ausztriai rehabilitációs központ most elfogadta a kérelmét, amit videófelvételekkel dokumentált: Tibor kimehet Ausztriába több hét rehabilitációra, a részletekről még egyeztetnek.
Tibor ma már egy óra húsz percet képes sétálni, a feleségével kézen fogva, mint régen. Nemrégiben ez még csak háromnegyed óra volt, de a felesége, Ildikó mindig egy picit hozzátesz.
- Elindulnak a Stromfeld-lakótelepről,
- végig a 11-es Huszár úton a Metró felé,
- a Szombathely Centernél lévő erdőrészig,
- ott visszafordulnak és mennek haza.
Tibor gyorsabban menne, mint a felesége, mindig is tempós ember volt, de Ildikó visszafogja: nem kell sietni.
– Úgy jár, mint régen, nagyon minimálisan biceg, van, aki észre sem veszi – mondja Ildikó. Azt is megtudjuk, hogy Tibor a Csótónál már körbemegy, egyedül. Eleinte a felesége fogja a kezét, aztán elengedi. Ebből magabiztosságot nyer, mert a bal lába nem annyira stabil, hamar elfárad, de tudja, hogy fejleszteni kell: a vádlit, a combot, a fenékizmokat is. Ildikó nagy terve a 2025-ös új évre, hogy konditerembe viszi a férjét, aki ma már kétemeletnyi lépcsőn is fel tud menni, akár csigalépcsőn is. Van olyan sétájuk, hogy bemennek a főtérre, onnan a postára, aztán a gyógyszertárba, aztán elmennek ebédelni, utána haza. Nem használnak tolókocsit, csak akkor, ha tudják, hogy nem egy-két, hanem három-négy órát fognak tölteni a városban. Szívesen járnak gyógyvizekbe fürdőzni, legutóbb Gyopárosfürdőn voltak és Budapesten a Széchenyi gyógyfürdőben. Tibor megy egyik medencéből a másikba, sőt már otthon is egyedül száll ki-be a fürdőkádba és a kádból, nem kell emelni kádlifttel. A baleset előtt strandra jártak, Tibor szeretett úszni. Most úszni nem tud, de élvezi a vízben a mozgásszabadságot.
Fotó: Tóth-Bánóczy Ildikó
– Nagyon sokat fejlődött Tibor az önállóságban, ami azért is jó, mert nekem rámentek a kezeim ezekre az évekre, mindkettőt műteni kell. Tibor most már tud segíteni annyit, hogy átmenetileg elég lesz az egyik kezem, amíg tart a rehabilitációm. Először az egyiket, aztán a másikat – meséli Ildikó.
– 2023 telén írtam az ausztriai kórháznak, a biztosítónak, hogy szeretném, ha bekerülhetne Tibor oda rehabilitációra, de nem írtak vissza. Nyolc hónapot vártam a válaszukra, ami végül is nemrég megjött, telefonszámokat is írtak, hogy ha kérdésünk van, hol lehet érdeklődni. Bízom benne, hogy hamarosan realizálódik Tibor bécsi rehabilitációja, az ottani biztosító felajánlotta, hogy kifizeti.
Ildikó még azt is szívesen megosztja, hogy a férje már nincs gondnokság alatt. Ő volt a gondnoka, mikor dönteni kellett a műtétekről, ügyeket kellett intézni helyette, de megvizsgálta szakértő a helyzetet, egy órát beszélgetett vele, az alapján írt véleményt a bíróságnak, aztán a bíró is beszélgetett vele, ez alapján született a döntés, hogy Tibor újra önálló lehet. Képes intézni akár banki dolgokat is, újra beszél németül.
– Mindig is okos volt, de a felfogóképessége, a memóriája jobb, mint valaha – fűzi még hozzá Ildikó. – Beneveztem őt a Legyen Ön is milliomos! vetélkedőbe, de sajnos nem fogadták el a jelentkezést, úgy gondolom, hogy a mozgáskorlátozottsága miatt. Pedig játszunk ilyet itthon is, tudom, hogy mennyi minden van a fejében!
Tibor örömeiről szólva szó esik Németországban élő unokájáról, akivel rendszeresen videóchatelnek, szeretné majd elhozni is magához. Szereti a kutyáikat, van köztük egy mozgáskorlátozott, a Pipacs (Pipi, Pipike), a kedvenc, azt mondja, azért, mert „olyan, mint ő” – és nevet hozzá. Szokott kutyát sétáltatni is, egyik eb sem rántja el, figyelnek rá.
Fotó: Tóth-Bánóczy Ildikó
Miközben beszélgetünk, Tibor azt mondja: „Mindjárt jövök, elmegyek futni!” – nyilvánvalóan tréfál, figyelmet kér.
A kérdésre, hogy mit vár a 2025-ös évtől, azt feleli:
– Azt, hogy erősebb leszek. A kocogásra edzek, hátha sikerül. Várom, hogy mehessek Bécsbe rehabilitációra. Hiányozni fog Ildikó, de elfoglalom majd magam a rehabilitációs programokkal, és többször felhívom majd telefonon. Szeretek tévézni, szeretem a vígjátékokat, a spontán dolgokat, amin nevetni lehet. Amikor például a kis feleségem mutat valami vicceset. Szeretnék jó híreket mondani magamról és reményt adni másoknak. Megállítanak az utcán is, hogy „Maga az, aki olyan súlyos balesetet szenvedett?” Büszke vagyok, hogy tudok mutatni nekik valamit. Jó az, ha az ember tud inspirálni másokat.
Ildikó elmondja, hogy többen megkeresték őket, súlyos balesetet szenvedett emberek, akik segítséget várnak tőlük: hitet, reményt, módszereket, hogy lehet egy ilyen súlyos traumából kijönni.
– Egy anyuka Pécsről elhozta hozzánk a kisfiát, Áront, akit évekkel ezelőtt elütött autóval egy 19 éves lány a zebrán. A kisfiúnak Tibor a példaképe. Miután találkoztak, ő is elindult, mert menni akart, ma már sétálgat, igaz, beszélni nem tud. Jó barátok lettünk ezzel a családdal. De kerestek minket Romániából vagy Tiszavasváriból is. Egy férfi leesett a kamionról, beverte a fejét egy vascsőbe, neki úgy ajánlották Tibort megismerkedésre – reményt látnak benne, erőt ad másoknak a férjem felépülése – meséli Ildikó.
Ha valaki olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy csak egy százalék remény van, azt is meg kell ragadni
– Azt mondom mindenkinek, hogy ha csak egy százalék remény van, azt is meg kell ragadni. Mint amikor én megláttam, hogy Tibor a lábujját megmozdította, akkor eldöntöttem, hogy hazaviszem, talpra állítom. Pedig az orvos azt mondta, hogy az csak reflex. Ha megkérdezik, hogy mit adok Tibornak, elmondom, hogy vitaminokat és citikolint, ami növeli az agyi aktivitást. Szendi Gábor sok írását olvastam, és mindent, amit az agysérülésről találtam. Megtudtam, hogy az agy képes áthuzalozni magát, és az ép területekkel dolgozni.
Nem szabad feladni! – mondom a hozzánk fordulóknak. Amikor a férjem depresszióba süllyedt volna, nem engedtem, ki tudtam húzni. Akár olyan áron is, hogy veszekedtem vele. Volt itt sok sírás is az elmúlt négy év alatt, volt, hogy megrángattam, a grabancát. Nem könnyű dolog ez. A baleset után megváltozott a személyisége, a karaktere, átmenetileg nem úgy viszonyult hozzám, ahogy szerettem volna… Mondtam neki, hogy tartozik nekem annyival, hogy összeszedi magát.
Sok nehézségen mentünk át, ő is, én is. Mindez kívülről nem látszik. De most nagyon együtt vagyunk, nagyon ragaszkodunk egymáshoz. Mindig is szerettük egymást, nyolc éve vagyunk házasok, de a nagy szerelmet most találtam meg benne. Februárban szereztem jogosítványt is miatta, hogy vinni tudjam. Koncertre, állatkertbe, mindenhová elmegyünk. A készülődés csak negyedórával több, mint régen.
Fotó: VN
Ildikó most azon töri a fejét, hogy milyen munkát találjon ki Tibornak, mit dolgozhatna napi egy-két órában, hogy érezhesse, hogy hasznos. Itthon a kertben már füvet nyír, ő formálja a bokrokat. Az is jó lenne, ha valahová el tudna járni dolgozni. – Igyekszem mindig valami pluszt kitalálni, valami újat, hogy legyen inspiráció a fejlődéshez – zárja a szavait a feleség, aki gondoskodásban szintén példakép lehet.
