Kísérletezik és kivitelez – Lóránth Csanád műveli a felsőcsatári bányát

2021 nyarán írtunk legutóbb a szombathelyi születésű Lóránth Csanádról, akkoriban lett a felsőcsatári kőfejtő új gazdája, és kezdte a bányát lábra állítani. Hogy megteremtse a csatári kő presztízsét, kísérletezni kezdett az anyaggal, és az erőfeszítései beérni látszanak. Ahogy az indulás előtt, úgy később is többször több tényező együttállására volt szükség, mondja. Hogy megértsük a motivációját és az állhatatosságát, évtizedeket ugrunk vissza az időben. 

– Kilenc-tíz éves korom óta foglalkoztat az ásványok világa. Él bennem egy meghatározó kép: egy családi nyaraláson a bajorországi Garmisch-Partenkirchen hegyi patakjában egy táskára való követ gyűjtöttem. Ösztönös érdeklődés volt ez a részemről. Beleástam magamat a témába: olvastam, könyvtárból kölcsönöztem könyveket, később ásványgyűjtő klubba jártam Pődör Györgyhöz, ami lépcsőfokot jelentett, lehetőségem nyílt ásványokat gyűjteni. Már gimnazista voltam, amikor elkezdett foglalkoztatni a kövek eredete. Önállósodtam, tizenévesen jártam az országot, különböző lelőhelyekre eljutottam a felszerelésemmel, vésővel és geológuskalapáccsal. A művészeti szakközépiskolába jártam általános gimnáziumi osztályba. Nem számítottam jó tanulónak, de az ásványok iránti érdeklődésem nem halványult, sőt egyenesen berobbant a középiskolai években. Az oladi lakótelepen a lakásunkban és a garázsban gyűltek a kövek. Újabb nagy mérföldkő volt, amikor 17 évesen, szintén egy családi nyaraláson Ausztriában olyan ásványokat gyűjtöttem, amikről tudtam, hogy nagyon különlegesek. Onnantól a ritka ásványok gyűjtése lett a szenvedélyem. A gondolkodásomat pedig az izgatta, hogy miért ott és úgy alakulnak ki – meséli.
 

Újra az iskolapadban

Érettségi után sokáig nem tanult tovább. Már Budapesten élt, amikor a húszas évei elején elkezdett mozogni benne, hogy újra iskolába járjon. 

– Tatabányán működött egy geológiai szakközépiskola és bányaipari technikum. Az egyik oktatóval az általános iskola óta baráti viszonyban voltam az ásványgyűjtés kapcsán, ő is hívott. A környezetvédelmi geológus technikus nappali képzéssel párhuzamosan egy esti tagozaton meghirdetett geológus-geofizikus technikusi képzést is elvégeztem, ami ugródeszkát jelentett. Végül 25 évesen felvettek az ELTE geológus szakára. Az egyetemen aztán kitárult a világ: kiderült, hogy nagyon sok mindennel foglalkozhatok még geológusként. Az iskola mellett dolgoztam, ásványokkal kereskedtem. Más gyűjtőkhöz képest az lett a „szuper erőm”, hogy be tudom gyűjteni és műszeresen azonosítani a nagyon ritka ásványokat is – ki tudok szolgálni kutatóintézeteket, múzeumokat, gyűjtőket. A diploma utáni években három szemesztert még oktattam is kőszobrász-restaurátoroknak.

Csanád a kozmogeokémiát és más tudományterületeket is izgalmasnak tart, érdekli a történeti földtan is, de az egyetemen is csak az ásványok felé fordult. Professzorát, Dr. Dódony Istvánt (ásványtan, kristálytan, kristálykémia a kutatási területei) említi, nála diplomázott. Ma is dolgozik ásványokkal, vizsgálja őket, tudományos munkát végez velük: 

– Úgy szoktam mondani: kiugrom a markológépből, másnap odaülök az elektronmikroszkóphoz. De mióta a bánya elindult, háttérbe szorult az utóbbi. Igaz, most, hogy az építkezések leálltak, kicsit több időm van erre is februárig.
 

Kapcsolat a bányászattal

– Az egyetemen ásványtannal, a nyersanyagkutatással foglalkoztam, ezekkel összefüggésben végeztem önálló kutatómunkát. Részben ennek révén, másrészt már korábban az ásványgyűjtés során kerültem kapcsolatba a bányászattal, hiszen az ásványlelőhelyek jelentős részét valamilyen bánya vagy kőfejtő tárja fel. Mondhatni a bányákban nőttem fel, ezekben töltöttem a szabadidőm jelentős részét. A felsőcsatári bányát úgy tudtam elindítani, hogy előtte kellő időt töltöttem el a szektorban, dolgoztam bányákban, adott projektekre szerződtem, hogy megszerezzem a tudást, amit majd kamatoztatni tudok a saját kőbányámban. Megvoltak a kellő jogosultságaim is – robbantásvezetői, gépkezelői vizsgám és ami még fontosabb, a tapasztalatom. Éveken keresztül dédelgettem a koncepciót, kész voltam a feladatra, csak még a megvalósítás mikéntje nem volt világos. Azon a reggelen, amikor lakatot tettem a bánya sorompójára, megvolt minden, amire szükség volt az adott a pillanatban. Azt az induláskor is tudtam, hogy a kőfejtő nem tud olyan volumenben működni, mint a Vas-hegy vagy a Kőszegi-hegy túloldalán lévő osztrák bányák. Igaz, ott más a profil – mondja Csanád, és mindjárt hozzáteszi: ő jellemzően fordítva látja a dolgokat, mint az emberek többsége.

– A mai világban sokkal inkább szempont, hogy valami minél hamarabb jó biznisz legyen. Számomra nem ez volt a kérdés, hanem hogy működőképes dolgot hozzak létre, amihez megvan a hátterem. Jól végiggondoltam és felépítettem az egészet. Tele voltam és vagyok vészforgatókönyvekkel. Arra nem tudtam felkészülni, hogy a fejemben lévő ötletek működőképesek-e. Négy év után már erről is van képem. Hosszú folyamat volt, mire elindult a bánya, de kijelenthetem, hogy még mindig az eredeti koncepció szerint haladok amellett, hogy volt néhány próbálkozás, ami kútba esett.
 

A bányáról és a csatári kőről

A bánya kicsi, a kitermelhető mennyiség szabályozott, magában nagyon nehéz lenne rentábilisan működtetni, de nem is ez volt Csanád eredeti elképzelése. 

– Az embereknek van egy rossz beidegződésük a csatári kővel kapcsolatban: a Kádár-kocka jut eszükbe, aminek a lábazata ebből készült. Én változatosabban akartam felhasználni. Fontos volt, hogy elkezdjük beépíteni, hogy meg tudjam mutatni az eddig nem látott lehetőségeket. Az első másfél évben csak termeltük a követ: építőkövet, raklapra válogatott blokkokat, amiből támfalat lehet építeni, és voltak kerti szikláink, amiket elvittek és beépítették mások. Másfél évvel az indulás után jött egy megrendelő, aki 4 tonna támfalkövet rendelt, majd visszamondta a rendelést, mondván, nincs, aki beépítse. Tíz éve a saját kertembe építettem lépcsőt, falat, elvállaltam a feladatot. Szép és időtálló lett a végeredmény. Onnan elindult a kivitelezői munka az eredeti terv részeként, és azóta folyamatosan vannak megbízásaink. A fejlődés jelentős. 

Tetten érhető abban is, hogy egyre többféle és egyre nívósabb munkáik vannak, és a felsőcsatári kő fantasztikus struktúráját is meg tudta mutatni. 

– Nagy siker, hogy egyre több olyan dolgot tudtunk megvalósítani, ami a csatári kőből még nem készült. 

• Különleges megoldású kőlépcsők, kutak, kőfalak, illetve fürdőtavak is vannak a munkák között. 
• Legutóbb a Szombathelyen felavatott Hollán Ernő szobornál is kreatív lehetettem: óriási lapokból készült a szoborhoz vezető kőburkolat.

Fenntarthatóság és kreativitás

Kis volumenben akar dolgozni, de nívósabb, drágább építőanyagokat előállítani, amiből szép alkotások készülhetnek. A környéken ez kuriózum. Nem utolsó szempont, hogy nem halad át a falun rengeteg teherautó, nem dübörögnek a gépek.

– Nem célom, hogy kráter legyen a bánya helyén néhány év alatt, hogy „kiraboljam” nagy erőforrásokkal és energiával. Sokkal inkább a fenntarthatóságra törekszem, arra, hogy ne kelljen a természetnek megsínylenie, hogy a bánya működik. Szeretnék egyre több kreativitást vinni a munkáinkba, hogy különleges megoldások születhessenek. A kísérletezésre és a kivitelezésre tettem fel a következő néhány évet. 2023-ban és 24-ben is többször jártam Észak-Toszkánában, ahol a carrarai márványt bányásszák. A történelmi régióban, ahol már az etruszkok is használták a követ, bejuthattam műhelyekbe, kőbányákba, ötletekben töltődtem, technikákat tanultam. Ott láttam, ami célként az én szemem előtt is lebeg: egy manufaktúra képét.