2025.01.27. 14:05
Karácsonyfák várják a SZOVA szakembereit Oladon
Több mint egy hónappal elmúlt karácsony, sőt: vízkereszt is három hete volt. Oladon, Szombathely nyugati részén kidobott karácsonyfák várják sorsukat.
Az oladiak közösségi oldalán olvasható: „A legtöbb fenyőgyűjtő pontnál kitehetnénk a megtelt táblát az oladi lakótelepen." A Faludi Ferenc, Gazdag Erzsi, Bakó és Kodály Zoltán utcánál, valamint az Apáczai Csere János sétánynál is tele van a konténer, sokaknak kellett már mellé tenni a fenyőfát. A Nagy László utcai gyűjtőpontoknál jobb a helyzet, ám azokban is már csak kevés hely van: sok a karácsonyfa. Ma délelőtti képeken mutatjuk a helyzetet. Karácsonyfák minden mennyiségben.

Fotó: Cseh Gábor
Karácsonyfák várják a sorsukat
A Szova NZrt. honlapján arról tájékoztatnak: "A gyűjtők tartalmát folyamatosan ellenőrizzük szükség szerint ürítjük". Bízunk benne, hogy ez így van, mert a körzetben a következő ürítési időpont január 17. után csak február 4., vagyis jövő héten se terveznék, csak az azutáni kedden a kidobott fák elszállítását... A cég tájékoztatása szerint egyébként január 31-én a fenyőfagyűjtő pontok megszűnnek – de februárban még két ürítési időpontot megadtak.
Kérdéseinkkel megkerestük a SZOVA illetékeseit is: amint választ kapunk, közöljük!

Fotó: Cseh Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Fotó: Cseh Gábor