Díszbemutató a kastélyban

2025.01.25. 15:24

Márk Gergely nemzetközi hírű rózsái Acsádon élnek tovább - film készült a kertről

Az acsádi Szegedy-kastélyban tartották tegnap a Márk Rosariumot bemutató „Értéktárva” című film díszbemutatóját. Az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztálya által támogatott filmből megismerhetjük a nemzetközi hírű, magyar rózsanemesítő, Márk Gergely rózsái Acsádra kerülésének történetét, gondozását, és megszólalnak a Vas vármegyei neveket viselő rózsák szóvivői is.

Fotó: Novák Roland

Márk Gergely, a legnagyobb magyar rózsanemesítő több mint 700 rózsafajtáját mutatja be az acsádi gyűjteményes kert. Vezetője, Pócs Margit – akit a filmben szép ruhában rózsakalauzként, de traktoron ülve, munka közben is látunk –, bevezetőjében köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a film létrejöttét, vállalta a rózsaszóvivő szerepét, és segíti a Márk Rosarium munkáját. Amint mondta, a Márk rózsa, az acsádi rózsakert az identitásunk, kultúránk része, a kert folyamatos anyagi ráfordítást, gondos kezeket igényel. 

Márk Gergely
A premieren Pócs Margit, a Márk Gergely nemesített rózsafajtáinak acsádi életét gondozó kert vezetője köszöntötte a megjelenteket a kastély dísztermében, a háttérben Büki László, az Értéktárva című film készítője.
Fotó: VN/Novák Roland

V. Németh Zsolt a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos  akinek köszönhető az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának támogatása – köszöntőjében elmondta, hogy Márk Gergely nagy szaktudással és elhivatottsággal hozta létre a nemesített rózsákból a kertjét. Életműve már lezárult, de a „rózsaember” hatása nagy, és inspiráló lehet számunkra.

Márk Gergely
V. Németh Zsolt miniszterelnöki biztos mondott köszöntőt, akinek köszönhető, hogy a film megkapta az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztálya támogatását.
Fotó: VN/Novák Roland

A „Rózsaember" 1950-ben végzett a budapesti Agrártudományi Egyetemen, a budapesti Kertészeti Kutatóintézetben dolgozott. A rózsanemesítéssel párhuzamosan itt hozta létre az akkori Európa egyik legnagyobb rozáriumát. 1981-től, nyugdíjba menetele után saját kertjében, a Magyar Rózsák Kertjében, Törökbálinton folytatta munkáját. Halála után a törökbálinti rózsakert fenntartó és gondozó nélkül maradt. Ahhoz, hogy a rózsafajták megmentése biztosítva legyen, sürgősen egy új helyre kellett áttelepíteni az állományt. Kellett keresni egy megfelelő telket, és ezt itt találták meg Vas vármegyében. Kígyóssy-Schmidt Éva finanszírozta, így került a több mint 700 rózsafajta Acsádra. Pócs Margittal együtt alapították meg a Márk Örökség Rózsakertet autentikus környezetben. Több vasi nevet viselő Márk rózsa is van, ezeket tizenhét közismert vasi személy képviseli a filmben szóvivőként, hozzáfűzve az adott fajtához az érzéseit, gondolatait. 

Márk Gergely
Az Értéktárva című film premierjét az acsádi Szegedy-kastély dísztermében tartották január 24-én, pénteken

A filmbeli szóvivők többsége részt vett a díszbemutatón. Az elevezésükben vasi vonatkozású rózsák és szóvivőik:

  •  „Savaria” rózsa  Csapláros Andrea
  •  „Kanizsai Dorottya emléke” – Stifter Anett
  •  „Batthyány-Strattmann László emléke” – Czifrusz Sylvia
  • „Berzsenyi Dániel emléke” – dr. Baráthné Molnár Mónika
  • „Mindszenty József emléke” – Pál Ferenc
  • „Vas” nevű rózsa – Majthényi László
  • „Ják” nevű rózsa – Kecskés Andrea
  • „Dukai Takách Judit emléke” nevű rózsa – Czetter Ibolya
  • „Ivánc” nevű rózsa – Kelbert Krisztina
  • „Kőszeg” – Csiki István
  • „Kanizsai Orsolya emléke” – Takács Zoltán Bálint
  • „Őrség” – Balogh István Péter
  • „Sárvár” –  Csikós-Kovács Éva
  • „Szent Márton – Sanctus Martinus Savariensis” – Dr. Székely János
  • „Brenner János emléke” – Brenner József
  •  „Kemenesalja” – Ambrus Lajos 
  •  „Árpád-házi Szent Erzsébet emléke” ­- Tuczainé Régvári Marietta

A Márk Rosarium 2022 óta a Vas Vármegyei Értéktár része. Az értéktár bizottsági elnök, Kevy Albert a rózsák ezeréves mítoszát, történetét, költészeti vonatkozásait, Szűz Máriához kötődését idézte beszédében. Végül Büki László – aki Kiss Norberttel közösen készítette a filmet – beszélt közös munkájukról, a Márk rózsa iránti tiszteletükről. Az „Értéktárva” mű első tizenkét perce dokumentarista jellegű, amennyiben bemutatja Márk Gergely örökségét az első acsádi kapavágástól, a második rész a rózsaszóvivők 24 perce egy kreatív, színes világ – képileg és gondolatilag is, de ez is dokumentál, amennyiben a felvett epizódokat nem kozmetikázták utólag: a szél kócolja a megszólalót, az író mögött macska halad át. 

Márk Gergely rózsái mindenkit várnak Acsádon

A film „Értéktárva” címe arra is utal, hogy a Márk Rosarium mindig nyitva van, mindig várja a látogatókat – Márk Gergely nemesített rózsái szépen és méltó körülmények között élnek tovább a Vas vármegyei Acsádon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában