Kinek, mire, mennyi jár?

2025.01.13. 15:55

Minden, amit a munkáshitelről tudni kell! - vasi hitelszakértőt kérdeztünk

Ingatlan- és gépkocsivásárlásra, de akár befektetésre is ajánlja a szombathelyi szakértő a legújabb hitelkonstrukciót a fiataloknak. Már igényelhető a bankoknál a munkáshitel. Utánajártunk az első tapasztalatoknak.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A munkáshitel október végi bejelentése, majd a jogszabálytervezet novemberben történő közzététele óta egyre fokozódó érdeklődés tapasztalható a fiatalok részéről. Talán ennek köszönhetően a pénzintézetek már január első hetében a munkáshitellel kiegészített termékpalettával, felkészülten várták az érdeklődőket. Ma már szinte valamennyi nagybanknál elérhető a termék. Akad olyan pénzintézet, ahol 50.000 – 100.000 Ft-os jóváírási kedvezménnyel próbálják meggyőzni a fiatalokat, hogy náluk kössenek szerződést. A szombathelyi bankfiókokban már az év végétől kezdődően nagy volt az érdeklődés, jelenleg folyamatos a hitelkérelmek befogadása, sok helyütt már az első folyósítások is megtörténtek - mondta el érdeklődésünkre Németh Andrea vasi hitelszakértő. Úgy véli, a munkáshitel nem véletlenül örvend nagy népszerűségnek: a kamatmentesség, a kiszámítható fix törlesztőrészlet, a felhasználás szabad köre mind a konstrukció mellett szól.  

A munkáshitel 18-26 év között igényelhető
A munkáshitel 18-26 év között igényelhető
Forrás: Shutterstock

Ezt kell tudni a munkáshitelről 

A Világgazdaság podcastet és részletes összeállítást is készített a munkáshitellel kapcsolatban. A munkáshitel futamideje legfeljebb tíz év, összege pedig négymillió forint lehet. Mindezek nyomán, a maximális futamidőt és hitelösszeget feltételezve havi 35 ezer forintnyi törlesztőrészlettel kell számolniuk az érintetteknek. A kölcsönt azok a fiatal munkavállalók és vállalkozók igényelhetik, akik már legalább három hónap munkaviszonyt vagy vállalkozói jogviszonyt tudnak igazolni, és hetente legalább 20 órát munkával töltenek. A kölcsön kamatmentességének feltétele, hogy az igénylő a futamidő első öt évében állandó lakcímmel rendelkezzen Magyarországon, és itt is dolgozzon. Fontos megkötés az is, hogy a támogatott konstrukció csak egyszer igényelhető, függetlenül attól, hogy a fiatal igénybe vette-e a teljes összeget, vagy sem. 

munkáshitel
Munkáshitelről a legfontosabbak 
Fotó: Grafika: MW-grafika

A munkáshitel ösztönzi a gyermekvállalást is, ám – például a babaváró hitellel ellentétben – az igénylésnek a gyermekvállalás önmagában nem feltétele. Így az első és második gyermek megszületésekor a törlesztés – saját kérésre – két-két évre felfüggeszthető. A második gyermek születésekor a tartozás 50 százalékát, a harmadik gyermeknél pedig a teljes hátralévő tartozást elengedik. 

Mag Mihály, az MBH Bank személyikölcsön-termékfejlesztési vezetője a Világgazdaság kérdésére elmondta, A konstrukció népszerűsége  egyértelműen annak köszönhető, hogy az állam az ügyfél helyett megfizeti a kamatot, olyan hitellehetőség pedig nagyon kevés van, ami gyakorlatilag nullaszázalékos kamat mellett érhető el. 

Kiemelik, A kormány gazdaságpolitikájáról szóló, tavaly októberben indított  nemzeti konzultáció megmutatta, az emberek támogatják a munkáshitel koncepcióját

A cikkből kiderül az is:

  • Hogyan kell igényelni a munkáshitelt 
  • Milyen hatással lesz a munkáshitel a fogyasztásra 
  • Mit a célja a munkáshitellel egy pénzügyi területen dolgozó fiatalnak 

Ezt ajánlja szakértő 

Németh Andrea pénzügyi szakértő összeszedte, kiknek és milyen célra ajánlja a munkáshitelt. Ingatlanvásárlás előtt állókat az önerő előteremtésében segítheti. Babaváró hitellel kombinálva akár 19 millió forint kamatmentes hitel érhető el, amennyiben mindketten igénylik a munkáshitelt. Akik rendelkeznek már saját ingatlannal, meglévő ingatlan korszerűsítéshez is felhasználhatják. Jelenleg kétféle otthonfelújítási pályázat is elérhető. Ezek igénybevételéhez önerőként szolgálhat. Meglévő, magasabb kamatozású hitelek kiváltása jó felhasználási cél lehet, csökkentve ezzel a háztartás havi terheit. Népszerű hitelcél a fiatalok körébe a gépkocsi vásárlás, valamint saját vállalkozás indítása is. Amennyiben jelenleg nincs konkrét felhasználási cél, fektessék be, kamatoztassák

Mire figyeljen, aki munkáshitelt igényel?  

Bár a munkáshitel alapvető igénylési feltételeit jogszabály rögzíti, a bankok belső szabályai, eljárásrendje sok tekintetben különböző. A minimálisan igényelhető hitelösszeg, a minimum futamidő, a munkaviszony hossza és az elvárt jövedelem nagyságában is eltérések lehetnek. Így egyáltalán nem biztos, hogy a jogszabályoknak való megfelelés automatikusan pozitív hitelbírálatot is jelent. A hitelkérelem elindítása előtt tájékozódjanak a pénzintézetek honlapján a feltételekről, vagy a gyorsabb ügyintézés érdekében érdemes független hitelközvetítő segítségét igénybe venni, hiszen ők naprakész információval rendelkeznek valamennyi pénzintézet szabályait érintően - tanácsolja Németh Andrea.  

Szólt arról is, bizonyos feltételeket a folyósítást követően is teljesíteni kell. Egyre különösen felhívja a vasiak figyelmét: - Amennyiben a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül az igénylő nem rendelkezik már magyarországi lakcímmel, vagy már nem Magyarországon dolgozik és biztosítotti jogviszonya megszűnik vagy nem áll fenn 90 napnyi folyamatos, vagy összeadódó mértékben, akkor a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik, a kölcsön ügyleti kamata módosul (tehát nem lesz tovább kamatmentes), és az addig igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül vissza kell fizetni.  

A munkáshitel nemcsak gyorsan hozzáférhető, de gyorsan el is költhető. Javaslom a fiataloknak, hogy legyenek pénzügyileg tudatosak, fontolják meg mire használják, okosan költsék el. Legyenek közép - és hosszútávú céljaik, melyek eléréséhez jó segítség lehet a munkáshitel 

- összegzett Németh Andrea hitelszakértő.  

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Facebook-oldalára minap feltöltött videóban közölte, a munkáshitel több mint háromszázezer fiatalnak segíthet. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában