Utánajártunk

2025.01.17. 07:00

Vírusfertőzés a vasi idősek otthonában – Egy-két nap alatt végigment a kórokozó

Az acsádi Gondviselés Házában ma már úgy telnek a hétköznapok, mint korábban. Decemberben több korlátozást is be kellett vezetni, mert hányással, hasmenéssel járó megbetegedést okozó vírusfertőzés volt a vasi idősek otthonában.

Az intézmény lakói ülőtornán vettek részt csütörtökön délelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület fenntartásában működő Gondviselés Házában. A lakók lelkesen és vidáman végezték Graszlné Molnár Lia gyógytornász által mutatott gyakorlatokat. Mára minden úgy működik, mint korábban, azonban decemberben, éppen a karácsonyi időszakban vírusfertőzés volt a vasi idősek otthonában.

vírusfertőzés
A vírusfertőzés után Graszlné Molnár Lia gyógytornász foglalkozást tart foglalkozást
Fotó: Szendi Péter

Az első megbetegedések tavaly december közepén történtek, akkor még nem tudtuk, mi okozta a hányással, hasmenéssel járó megbetegedést, mondta lapunknak Béry Annamária az intézmény vezetője.

 Első körben calici vírusfertőzésre gyanakodtunk, végül az elvégzett vizsgálatok beigazolták ezt néhány esetben.

 Az eseteket azonnal jeleztük az illetékes hatóságnak. Az intézménynek 163 lakója van, és harmincan fertőződtek meg. Szerencsére senki nem került emiatt kórházba. A megbetegedések gyors lefolyásúak voltak, a tünetek egy-két nap alatt elmúltak. Éppen a karácsonyi készülődésben voltunk, izgatottan várták az ünnepet lakóink. Már csak emiatt sem szerettem volna látogatási tilalmat elrendelni.  Több átmeneti intézkedést hoztunk. Elhalasztottuk, de azóta bepótoltuk a közösségi programjainkat. Felfüggesztettük a csoportos foglalkozásokat, illetve akik, nem érezték jól magukat a szobájukban maradtak. Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag hamar megszűntek a megbetegedések, és nem terjedt el nagyobb mértékben. Az utolsó esetet december 27-én regisztráltuk. A rokonok, családtagok folyamatosan jöhettek, de számukra kötelező volt a maszk és az alkoholos kézfertőtlenítő használata.

 Béry Annamária az intézmény vezetője
Fotó: Szendi Péter

Az nem derült ki, hogy miként került be a vírusfertőzés az intézménybe. A lakók rendszeresen hazamehetnek, illetve a kórházban, a szakrendeléseken is megfordulnak, valamint a látogatás is folyamatos. 

A karácsonyra való tekintettel, a családi kapcsolatok megtartásának érdekében – amely rendkívül fontos az idősek számára - jól döntöttük, hogy nyitva tartottuk az intézményt – vélekedett Béry Annamária. - Lakóink fegyelmezetten betartották a szabályokat, hiszen az ő érdekük is volt, hogy minél előbb lecsengjen a fertőzés, és minden úgy menjen tovább, mint korábban. 

Béry Annamária szólt arról is, mik a konkrét teendők a tömeges fertőzés esetén.

- Alapvető a folyamatos fertőtlenítés, fertőtlenítő takarítás, széles spektrumú tisztító, -és fertőtlenítő szereket használunk - mondta. - Fontos a kézfertőtlenítés, a lakószobák napi többszöri takarítása, ilyenkor több dolgozót hívunk be egy-egy műszakba. Fertőtlenítjük a székeket, kilincseket, kapaszkodókat, valamint sokat szellőztetünk. Felhívjuk a lakóink figyelmét a maszk használatára, hiszen a fertőzésnek nincs előjele, cseppfertőzéssel terjed. A gyengélkedőknek biztosítottuk a diétás étkeztetést és a bő folyadékpótlást. A fenntartó folyamatosan biztosítja a védekezéshez szükséges eszközöket, valamint a megelőzésre, immunrendszer megerősítésére gondolva a vitaminok pótlását.

 Lehetőségünk van arra, hogy naponta megfelelő mennyiségű és minőségű gyümölcsöt kapjanak lakóink, ami különösen a téli időszakban fontos.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában