Mozigépész negyven éve: Ficzkó Tibornál jártunk - fotók, videó

Majdnem telt ház előtt köszöntötték Ficzkó Tibor mozigépészt Szentgotthárdon, a Csákányi László Filmszínházban, ami tavalyelőtt ünnepelte 110 éves jubileumát. Az alkalom apropóját az adta, hogy napra pontosan negyven évvel ezelőtt kezdett dolgozni a moziban. A közönség hálás, hatalmas tapssal jutalmazta a mindig mosolygó, négy évtizede a városért dolgozó mozigépészt. Huszár Gábor polgármester, Dr. Dancsecs Zsolt jegyző és Gál József, a SZET ügyvezetője emléklapot adott át Ficzkó Tibornak, a város nevében is megköszönve áldozatos és önzetlen munkáját. Tibort már gyermekként érdekelte a filmek világa, de mellette a mozigépészet is. Alsószölnökön egy utcában lakott a mozissal, aki „jószívű ember volt”, ahogy Tibor fogalmaz. A négyéves kisfiú be-bekukucskált a gépházba, ő pedig odaengedte. És az ő felügyelete mellett már iskolás korában kipróbálhatta a filmvetítést, amely aztán egy életre szóló élményt jelentett számára. A szentgotthárdi filmszínháznak 1985 gépésze, vagyis 40 éve szolgálja folyamatosan a szentgotthárdi közművelődést. Ficzkó Tibornak nemcsak a munkája, de a szenvedélye is a vetítés: igazi elhivatottként mutatta be kis birodalmát olvasóink számára.

A mozi gépésze, a filmek barátja

Büszkén vezet körbe, és megismerhetjük a Xenon lámpával megvilágított, számítógéppel vezérelt modern vetítőt. Ami persze nem napjaink csúcstechnikája, de nagyon korszerű, ha reálisan nézzük a dolgokat. A kisváros elvárásainak ez is tökéletesen megfelel. A vetített kép, illetve a hozzá tartozó hang is remek, igazi élményt nyújt. Két-három évente kell benne lámpát cserélni, ami nem olcsó: 600 ezer forintot kóstál mostanság. A gép hangszigetelése igazán kiváló: ez főleg akkor derül ki, amikor Tibor a kedvünkért beindítja a régi, még ott álló filmes masinát is. A különbség igencsak meggyőző…

Az új technikánál már digitális készülékről van szó. „Megnyomom a play-gombot, és (ha jól programoztam mindent) az előadás végéig hozzá sem kell nyúlni” – mosolyog most is Tibor. Meg akkor is, amikor az öreg filmes jószághoz lép, és befűzi, elindítja, látható rutinnal és szakértelemmel. Az öreg, kiszolgált technika hűségesen engedelmeskedik most is gazdájának. Mint megtudhatjuk, 1985-től 2013 májusáig mindig számíthatott arra a gépre: akkor tértek át a mellette álló új technikára. Akkor már muszáj volt: annyira későn kapták meg a filmeket, hogy nem volt rájuk érdeklődés: addigra az érdeklődők már megnézték máshol. A filmes vetítőgép bizony nekünk elég zajos, de Tibor ezen is csak mosolyog: ő megszokta, és szerette is a hangját.

Komoly, nagy ventilátorok adják a hűtést az új gépnek, és a forró lámpának. Ennek hangja mégis töredéke az előzőnek. De vannak persze más előnyök is: nincs mechanikai kopás, nincs sérülésveszély, karcosodás, szakadás. És nincs minőségvesztés sem: mindegy, hányszor vetítette már le azt a filmet. Az a probléma sem fordulhat elő, ami a filmessel egyszer megesett: a délutáni tekercsek közé véletlenül bekeveredett az estiek közül egy… persze gyorsan orvosolta az apró bakit. Egyszer pedig a hármas tekercs után valahogy visszakerült újra a kettes: bekopogtak a nézők, de mosolyogva, hogy „ez már ment”.

Emlékek, trendek és változások

Áramszünet talán egyszer fordult elő a negyven év alatt – emlékezik vissza Tibor. Rosszullét is csak egyszer, amikor mentőt is kellett hívni; szerencsére nem lett nagy baj akkor sem: csak megfigyelésre vitték be a kórházba az illetőt. Akadt-e, hogy nagy ramazurit hagytak a nézőt? – faggatjuk tovább. A megszokott csöndes mosollyal válaszol most is: „Olyan azért volt. Többször is.”

Mennyire változott a nézőszám a 40 év alatt? Hullámzott-e? Igazából mindig hullámzott – válaszol. Most nyilván kevesebb néző van, mint a nyolcvanas-kilencvenes években. Akkoriban volt olyan év, amikor 30 ezer néző is eljött. Egy kisvárosban ez bizony szép szám! Aztán – igen – itt is jött a COVID, és ahogy az élet számos már területén is, itt is csúnya nyomokat hagyott. A világszerte megfigyelhető bezárkózás őket sem kerülte el: mostanában 13 ezer körül alakul a nézőszám. Pedig a mozi élménye nem pótolható holmi otthoni tévézéssel, streaming-el, még ha van is kényelmes oldala is, vallja Tibor. Nem is beszélve a régi idők randihelyszínéről…

Negyven évvel ezelőtt Tibor ötven forintot keresett munkájával, mint mozigépész: ez két és fél mozijegy ára volt akkor… Most úgy érzi, hogy amíg egészsége engedi, még szívesen csinálja tovább, ha továbbra is számítanak rá. Nyugdíj után is, ami lassan-lassan esedékes lesz számára munkahelyén, ahol a minőségbiztosítás területén dolgozik az egyik gotthárdi cégnél. Tibor ugyanis az elmúlt évtizedekben a főállása mellett látta el a teendőket; hétköznap esténként és minden hétvégén. A rendes feladatok mellett aktívan részt vett a mozi mindenkori megújításában, így a nézőtéri székek cseréjében, a vetítéstechnika korszerűsítésében és a mozi átépítésében, nézőterének felújításában. 2023 óta a moziműsor összeállításából is kiveszi a részét.

Megkérdeztük Tibort

• múltról, jelenről és jövőről
• öreg és korszerű technikáéról
• emlékekről és trendekről