Karrier

2025.02.04. 11:30

A szociális munkától az etikus hackelés felé – Radics Péter junior fejlesztő

Az internet hőskorában gyermekeskedett, világéletében rajongott a számítógépekért, és bár sok dolog terelte a programozó szakma felé Radics Pétert (36), mégis más irányba indult a karrierje: segítő hivatást választott, és bő egy évtizedig abban maradt. A szociális terület sem volt azonban vakvágány az életében: mostani munkahelyén használja az ott szerzett tapasztalatokat.

– Engem már kisgyermekként vonzott az informatika. Elsőként volt internet-hozzáférésünk a faluban, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Nagycenken. Még emlékszem, milyen hangja volt a betárcsázós modemnek. Édesanyám könyvelőirodájában is számítógépek vettek körül. Kiskamaszként nyári táborokban tanultam az internetezést. Később gépeket telepítettem, az iskolában én voltam a „Linux-os srác”, aki otthon kísérletezget. A floppy-korszakban pedig abból szereztem zsebpénzt, hogy az adattároló eszközöket formáztam – így emlékszik a kezdetekre Radics Péter.

Radics Péter
Radics Péter az egyik laptopjával, rajta az általa használt programnyelvek logói.
Fotó: Cseh Gábor

Az informatikai szempontból jól felszerelt soproni Fáy András közgazdasági szakközépiskolából Lobenwein Harald informatikatanár nevét említi, aki segítette az útját. Ott fogalmazódott meg benne először, hogy programozó lesz. A lelkesedését letörte, hogy a matematika nem volt az erőssége. Azóta nem győzi hangsúlyozni: akit érdekel a programozás, az a matek miatt ne hagyja magát eltántorítani. 

– Már akkor is szerettem emberekkel bánni. Kamaszként Sopronban önkéntes projektekben vettem részt. Így merült fel: mi lenne, ha szociális munkásnak tanulnék. Elég későn, Szombathelyen a PTE pót-nyílt napján döntöttem el, hogy az Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központjába jelentkezem. A mi évfolyamunk volt az első, amelyik már online adta be a jelentkezését. Csak szép emlékeim vannak: ott ismertem meg a feleségemet és, ha csak mellékesen is, de ott is jelen volt a mindennapjaimban az informatika – mondja. 

A szociális szférában vállalt munkát több mint tíz évig: dolgozott a gyermekvédelemben és szenvedélybetegekkel is. Szociális munkás volt az Egyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő szolgálatánál és Kemenespálfán a Szent Pál Szociális Központban, majd a Celldömölki Népjóléti Szolgálatnál foglalkoztatták iskolai szociális munkásként, később esetmenedzserként. Azt mondja, a segítés szándéka az utolsó pillanatig megvolt benne. Iker gyermekeik születése után azonban rendkívül nehezen dolgozta fel a gyermekeket érintő eseteket. A Covid-időszakban döntött a karrierváltásról. 

– 2020 év elején a Programozás Karrier mentoráló közösség hirdetett meg egy online versenyt. A versenyen második helyezett lettem – nagy kedvezménnyel megvásárolhattam a becsatlakozás lehetőségét, webfejlesztőként kezdtem el tanulni náluk. Rögzített anyagokból készülhettünk, az élőalkalmas webináriumokon pedig egy-egy, a szakmában dolgozó mentortól kérdezhettünk. A webfejlesztésen kívül itt már modern programnyelvekkel is megismerkedhettem. Mondhatni lubickoltam a helyzetben. Mire a tananyagok végére értem, megtaláltak az első megbízások: barátoknak készítettem weblapot, egy esetben a magam erejéből, kreatívan megoldottam egy számomra elsőre megoldhatatlannak tűnő problémát. Az eredményről videót készítettem – ez volt az első youtube-videóm – amit elküldtem a Programozás Karriernek. Onnantól videókat készítettem – ezzel indult a mentorálásom, később mentorált alkalmakat tarthattam. Három hete saját projektem indult el: a WordPress nyílt forráskódú, PHP-alapú tartalomkezelő és blog-rendszert oktatom 12 lelkes tanulónak. Két évvel később elkezdtem nézelődni a munkaerőpiacon. Három hónap is eltelt, mire az első visszajelzést – még ha visszautasítás is volt – megkaptam. Interjútapasztalatot is szereznem kellett. Azóta szerencsére megtaláltam az ideális munkahelyemet: 2023. május 1-je óta dolgozom Junior DevOpsként a 100 százalékban magyar tulajdonú internetszolgáltató cégnél, a Microwebnél. A pozícióm olyan fejlesztőt jelent, aki az üzemeltetéssel is foglalkozik. Analitikus gondolkodású kommunikatív személyiségnek kell lenni. Ügyfelekkel tartok kapcsolatot, és mivel a munkáltatómnál hangsúlyos az edukáció, abban is részt veszek. Most éppen óvodai projektre készülünk, a szülőknek beszélünk arról, hogyan lehet a gyermekeket az informatika világában nevelni és hogyan lehet megvédeni őket az internet veszélyeitől. A cég online megjelenéseiben is aktív részt vállalok, nem utolsósorban rengeteget tanulok a kollégáimtól – meséli Péter, és bevallja, a mai napig azok a napok töltik fel, amikor reggel 8-kor megnyitja a kódszerkesztőt és fél 5-kor kilép belőle. 
A jövő terveiről is beszél: szeretne még elmélyülni a programnyelvekben, a webfejlesztés „back end” oldalában. Új szerelme az IT-biztonság területe, az „etikus hackelés”, amit professzionális szinten akar művelni (etikus vizsgálat, webalkalmazás biztonsági tesztelése). Ebben Csermák Szabolcs etikus hacker és a Hack és Lángos podcast van a segítségére. Amikor az ideje engedi, és a virtuális játszótéren egy-egy gépet „megtör”, azt szereti megmutatni a közösségi felületeken is. (Mint kiderül, ennek semmi köze ahhoz a vad billentyűcsapkodáshoz, amit a filmeken látunk, hiszen akár napokba is telhet a művelet.) 

Radics Péternek saját TikTok csatornája is van sok-sok hasznos tartalommal, és ugyancsak hobbiból szívesen újít fel régi laptopokat. 

Csillog a szeme, amikor a munkájáról és kedvteléseiről beszél. Legközelebb a mesterséges intelligencia témában kérdezzük – így köszönünk el. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában