2025.02.13. 19:00
Ezeket a vasi orvosokat jelölték a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat minden évben olyan orvosoknak adományozzák, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak az elismerésre. Vasi orvosok is vannak a jelöltek között. Március 10-ig szavazhatunk rájuk.

Forrás: Shutterstock
2017-ben volt nyolcvan éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképpen átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

Fotó: pexels.com
A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.
A legutóbbi jelölési időszak – 2024. szeptember 16. és november 18. alatt bármely Magyarországon praktizáló orvost lehetett jelölni a díjra, kivéve az előző év díjazottjait, akiket 3 évig nem lehet újra jelölni. A szavazási időszak alatt már csak a jelölt orvosokra lehet leadni a voksokat. A szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon naprakészen nyomon követhető a szavazás legfrissebb eredménye.
Magyarországot 7 régióra osztották a szervezők. A közönség szavazatai alapján régiónként egy, Budapesten kettő orvos nyerheti el a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, a zsűri pedig két különdíjat ítél oda.
A szavazás február 10-től március 10-ig tart. Szavazni itt lehet: https://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/szavazas/
Az Észak-Nyugat-Magyarországi régió (Győr-Moson-Sopron-, Komárom-Esztergom-, Vas-, Fejér-, Veszprém-vármegye) 333 jelöltje között a következő vasiakat találtuk:
- dr. Bazsó Dóra csecsemő- és gyermekgyógyász, nephrológus (Szombathely),
- dr. Elek Marianna csecsemő- és gyermekgyógyász, háziorvos (Szombathely),
- dr. Masát Péter gyermekorvos (Kőszeg),
- dr. Borovszky Tamás háziorvos (Celldömölk),
- Kökönyeiné dr. Benczúr Barbara háziorvos (Őriszentpéter),
- dr. Gácsi Katalin szülész-nőgyógyász (Szombathely),
- dr. Baranyai Marietta belgyógyász, diabetológus szakfőorvos (Szombathely),
- dr. Komáromy Anette belgyógyász, adjunktus (Szombathely),
- dr. Varga Csilla szemész (Szombathely);
- dr. Német Levente szülész-nőgyógyász (Szombathely);
- dr. Dankovics Zsófia klinikai onkológus, sugárterápiás szakorvos, osztályvezető főorvos, (Szombathely),
- dr. Szabó József idegsebész, osztályvezető főorvos (Szombathely),
- dr. Kovács Antal szülész-nőgyógyász, részlegvezető főorvos (Szombathely),
- dr. Padányi Gergő sugárterápiás szakorvos, klinikai onkológus, adjunktus, (Szombathely),
- dr. Móritz András szülész-nőgyógyász, (Szombathely),
- dr. Mózer Gyöngyi háziorvos (Gérce),
- dr. Czinege Zoltán háziorvos, (Uraiújfalu),
- dr. Németh Erzsébet háziorvos (Szombathely),
- dr. Kis Zsolt háziorvos (Szombathely),
- dr. Kovács Zoltán háziorvos, (Celldömölk),
- dr. Nagy Judit Eszter reumatológus (Kőszeg),
- dr. Koczor Gábor háziorvos (Kőszegszerdahely),
- dr. Gyaraki Márta Erzsébet háziorvos, Balogunyom,
- dr. Németh Sándor háziorvos, Ivánc,
- dr. Lőcsei Zoltán belgyógyász, gasztroenterológus, endokrinológus, osztályvezető főorvos, (Szombathely)
- dr. Török Ilona háziorvos (Szombathely),
- dr. Kis Gergely háziorvos (Szombathely),
- dr. Lantai Szilvia vérellátó-vezető főorvos (Szombathely)
- dr. Mesterházy Zsuzsanna, háziorvos, Nagysimonyi
is jelölt a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra.
A Díjátadó Gála várhatóan április 10-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartják.
Tavaly mások mellett dr. Pölöskey Péter, szombathelyi gyermekorvos is jelölést kapott a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra.