2025.03.23. 07:36
Visszakapták a szabadságukat – Így reagáltak a sérülésükből felépült gólyák a kőszegi legelőn - fotók, videó
Szabadon engedték szombaton a kőszegi Chernel-kerti Mentőközpontban átteleltetett, tavaly született nyolc fehér és egy fekete gólyát. Százakat vonzott a program a kőszegi legelőre.

Forrás: Szendi Péter
Főként kisgyermekes családok zarándokoltak a Lóránt Gyula utca végére hirdetett gyülekezőponthoz szombat délelőtt. Kisebbfajta tömeg várta izgatottan, hogy kezdődjön végre az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság (ŐNPI) és a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont közös szervezésében a gólyák elengedése.

Fotó: Szendi Péter
A madarakat óvatosan fogták meg és szerették volna, ha minél rövidebb ideig maradnak szorult helyzetben, magyarázta a helyszínen Harsányi Krisztián, az ŐNPI tájegységvezetője, majd hamar félkörbe terelte a kíváncsi felnőtteket, gyerekeket – a félkör közepére helyezték el sorban a madarakat. Röviden szólt a Vasban talált, sérült és elárvult vadállatokat befogadó Chernel-kerti Mentőközpont működéséről (évente 5-600 állat kerül hozzájuk), azután rátért a sorsukra váró gólyákra. Szavaiból kiderült: tavaly több mint negyven gólya érkezett hozzájuk, volt köztük, amelyiket autó sodorta el vagy áramütést szenvedett, de a legtöbb fiókakorban, amiatt, hogy az első szárnypróbálgatásaik nem sikerültek jól.
Visszakapták a szabadságukat a gólyák
Fotók: Szendi PéterA gólyák általában augusztus elején már nagy csapatokba gyűlnek, és együtt indulnak vándorútra. Amelyek csoportban mozognak, jó eséllyel elérkeznek oda, ahol a telet töltik, de az egyedül próbálkozóknak rosszabbak a kilátásaik. Az augusztus 20. után központjukba került gólyákat abban az évben már nem engedik el, hanem átteleltetik. A szabadon engedésre a többek között Répcelakon, Toronyban, Szombathelyen, Csörötneken talált madarak bekötözve érkeztek, hogy ne verdessenek a szárnyukkal, ne sérüljenek meg. Szorult helyzetük ráadásul megnyugtatja őket, árulta el.
Miután egyesével kibogozták őket, a gyűrűvel (egyedi kóddal) ellátott gólyák többsége sétálni kezdett – nem csoda, többségük fél éve nem tudott repülni.
Ám Harsányi Krisztián megnyugtatott: estére, mire az első veszélyforrás, mondjuk egy róka megjelenne, átmozgatják az izmaikat annyira, hogy felrepüljenek.
Az egyetlen fekete gólyáról külön beszélt a tájegységvezető: az Lengyelországban jött világra tavaly nyáron.

Fotó: Szendi Péter
Valószínű, hogy társaihoz képest kevésbé volt ügyes. Táplálékot tudott magának szerezni, de csak a Győr-Moson-Sopron vármegyei Hegykőig bírták a tartalékai, ott találták meg legyengülten, és Kőszegen erősítették fel. Mint mondta, a madármentésben együttműködnek a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósággal – a különleges eseteket tőlük is fogadják.