2025.03.24. 12:02
Víz világnapján: több mint egy haltelepítés
Március 20-a a halak, március 22-e a víz világnapja. Több éves hagyomány már, hogy ennek apropóján a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége haltelepítésekkel, előadásokkal hívja fel a figyelmet a természet védelmére, és népszerűsíti az őshonos halfajokat - többek között a fiatalok körében. Így volt ez idén is.

Rendhagyó környezetórára hívta az oladi és a Reményik-iskola tanulóit a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerdán a Csónakázótóhoz. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége is bevonásra került a vízügyi igazgatósággal által szervezett programon, ahol a víz fontosságáról, a halak és a vizek védelemről és a fenntartható horgászatról is hallhattak a résztvevők. A diákok megismerkedhettek a természetes vizek ökoszisztémájával, betekintést nyerhettek a vízügyi mérésekbe és egy látványos haltelepítésnek is részesei lehettek. Az évszakhoz képest hűvösebb idő sem vette a fiatalok kedvét: örömmel csatlakoztak a forgószínpadszerűen zajló programokhoz, kérdeztek, érdeklődtek, a bátrabbak maguk is részt vehettek egy-egy ponty elengedésében és nem utolsó sorban játszva tanultak.

Fotó: Cseh Gábor
A világnap jó alkalom a figyelemfelhívásra
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-től érkezett sudár pontyokból 400 kilogramm a Szombathelyi Csónakázó-tóba, 200 kilogramm pedig a szomszédos Horgász-tóba került.
A Víz Világnapját 1993 óta minden évben március 22-én ünnepeljük világszerte, hogy felhívjuk a figyelmet a tiszta víz jelentőségére és annak megőrzésének szükségességére. A vízügyi igazgatóság, mint az állami vízfolyások vagyonkezelője, szövetségünk egyik legfontosabb együttműködő partnere is - és mi, mint az állami vízfolyások többségének halgazdálkodási hasznosítói találkoztunk a Csónakázótónál. A program kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a fiatal generáció tagjai tudatosabbá váljanak a vízvédelem és a fenntartható vízgazdálkodás, halgazdálkodás terén
- hangsúlyozta Puskás Norbert ügyvezető elnök.
Vz világnapi haltelepítés
Fotók: Cseh GáborSzintén a Halak Napja és Víz Világnapja alkalmából Mesterházy József halgazdálkodási csoportvezető és Szekeres Balázs, hivatásos halőr várta a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 5-6. osztályos, valamint külön csoportban a 7-8. osztályos tanulóit és tanáraikat a felsőcsatári Pinka-híd melletti parkolóban csütörtökön. Az előadáson többek között a vízfolyások védelme, a szennyezések hatása is szóba került, valamint a horgászat alapvető módszereibe is bepillanthattak az érdeklődők.
Közös haltelepítés a víz vilánapján
Immáron harmadik alkalommal szervezett a víz világnapja alkalmából közös haltelepítési akciót a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége a Nicki műgátnál pénteken. Puskás Norbert elmondta, igyekeztek olyan fajokat választani a programra, amelyekből kevesebb van, nehezen szaporodnak és előállításuk is problémás a hazai halgazdaságokban, de fontos lenne, hogy állományuk megerősödjön. A 8-12 centiméteres halak elengedésében a Répcelaki HE gyermek tagjai és Kádi Attila egyesületi elnök és vezetőségi tagok is részt vettek. Az időjárás ezúttal már kegyesebb volt, a fiatalok lelkesedése pedig folytatódott: bátran vették kézbe a kis halakat egy-egy pillantra, hogy közelről, testközelből is megismerkedjenek a különböző fajokkal.
A víz és halak napi kihelyezés során
- a Rába folyó vasi szakaszába 2500, a Pinka patakba 1500, a Répce folyóba 1000 darab márna került.
- Összesen 5000 darab domolykóval is gazdagodtak a vasi vizek: ennek fele a Rába folyóba jutott, 1500 darab a Pinka patakba, 1000 pedig a Répce folyóba.
- A jászkeszegből szintén 2500 darab került a Rába folyóba, 1500 a Pinka patakba és 1000 a Répce folyóba.
A tavaszi haltelepítésekről korábban írtunk.