2025.03.15. 12:30
Minden második játék megbukott a piacfelügyeleti vizsgálaton
Tavaly a kereskedelmi forgalomban vizsgált játékok 58 százaléka nem elégítette ki a termékbiztonsági követelményeket (minden második játék megbukott) az elvégzett vizsgálatok alapján, közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), hozzátéve, hogy 2024-ben csaknem háromezer játékot állítottak meg az ellenőrök a vámhatáron, amelyek nem feleltek meg a követelményeknek.

A fürdőjátékokra is kiterjednek az ellenőrzések.
Fotó: Shutterstock
Az NKFH közleményében kijelentette, hogy a hatóság és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a gyermekek védelme érdekében átfogóan ellenőrzik a hagyományos és az online kereskedelmi forgalomban fellelhető játékokat. Hozzátették: jellemzően sérülésveszély, fulladásveszély vagy egészségkárosító hatás jelentette a kockázatot.

Fotó: Shutterstock
A közepes, nagy, illetve súlyos kockázatú termékek esetén a kormányhivatalok elrendelték a játékok forgalomból történő kivonását és súlyos kockázat esetén a termékek visszahívását is, tették hozzá.
A hatóság közölte, a korábbi évek magas kifogásolási aránya miatt mind a kereskedelmi forgalomban, mind a vámhatáron vett mintákat laboratóriumi vizsgálattal egybekötve ellenőrzi a hatóság, sérülésveszély, fulladásveszély, vagy egészségkárosító hatás esetén pedig haladéktalanul intézkedik a termék forgalomból történő kivonása iránt.
A kiszolgáltatott kiskorúak védelme és a korábban tapasztalt magas kifogásolási arányok miatt az idei évben is kiemelt figyelem szegeződik a játékok vizsgálatára.
2025-ben elsősorban, de nem kizárólagosan műanyag játékbabákra, pónilovakra, fürdőjátékokra, csörgőkre, a 3 év alattiaknak szánt plüss játékokra, valamint az olyan anyagból készült játékokra terjednek ki az ellenőrzések, amelynek a térfogata víz hatására megnő, tájékoztatott a hatóság.
Pintér István, az NKFH elnöke elmondta, hogy "a gyermekkorúak védelme érdekében az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok határozottan fellépnek mind a vámhatáron, mind a kereskedelmi forgalomban, és gondoskodnak a veszélyes termékek forgalomból történő kivonásáról, illetve visszahívásáról a fogyasztók védelme érdekében."