Beruházás

2025.03.13. 09:43

Mintegy 1,6 miliárdból új oktatási központ létesül Vasban - Megvan a kivitelező

Dr. Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke és Szalai Zoltán főigazgató januárban jelentette be: 2025-ben indulhat az MCC Szombathelyi Képzési Központjának felújítása. A nyertes céggel kötött, mintegy 1,6 milliárd forint értékű kivitelezési szerződést tegnap tették közzé: a teljesítés határideje 2026. május 20.

Az MCC Szombathelyi Képzési Központjának fiatal tehetség programjába és a középiskolai programjába járó diákok a 2026–27-es tanévet már a felújított, Petőfi Sándor utca 14.-ben lévő, egykori Takáts-házban kezdhetik meg – ezt is megtudtuk azon a januári rendezvényen, ahol impozáns látványterveket is mutattak, hogyan néz majd ki a belvárosi szecessziós épület. 

MCC
Az egykori Takáts-házat újítja fel az MCC, itt kap végleges helyet a szombathelyi képzési központ
Fotó: VN-archív/Unger Tamás

Az MCC szombathelyi oktatási központja a Takáts-házban kap helyet 

– Amikor az MCC egy központot nyit, vannak bizonyos sarokpontok, amelyekre mindig tekintettel vagyunk. 

Arra törekszünk, hogy adjunk valamit annak a közösségnek, amelyik befogad minket. 

Ezen megfontolásból alakult úgy, hogy képzési központjainknak lehetőleg nem építünk új épületet. Ezzel szemben arra törekszünk, hogy régi, a városképhez most is hozzátartozó, de valamilyen ok miatt mégis romosodó épületet felújítsunk. Visszaadunk egy régi értéket annak a közösségnek, amelyik befogad minket – fogalmazott januárban dr. Orbán Balázs.

MCC
Dr. Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke januárban jelentette be, 2025-ben kezdődhet az új oktatási központ beruházása
Fotó: VN-archív/Unger Tamás

 – Szombathelyen így esett a választás a nem messze, a Petőfi Sándor utca 14.-ben található, helyiek által Takáts-házként ismert, szebb napokat látott ingatlanra – folytatta. 

A nagyszabású beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás nemrég eredményesen zárult, a nyertes ajánlattevő a Latex Építő Zrt. 

A budapesti cégnek a munkaterület átadásának napjától számítva 14 hónapja lesz a beruházás lebonyolítására, amelybe a műszaki átadás-átvételi eljárás és a használatbavételi engedélyezési eljárás megkezdése is beleszámít – ezt is megtudtuk a Közbeszerzési Értesítőben elérhető hirdetményből. A szerződéses adatokból pedig az is látszik: 2026. május 20. a teljesítés határideje. Az építési beruházásban a többi között épület-, villamos szerelési, szigetelési és homlokzati munkák, ajtók, ablakok cseréje, burkoló- és ácsmunkák, víz-, gázszerelés, továbbá szaniterszerelési feladatok is szerepelnek. A tetőzetre napkollektor kerül, az ingatlanba felvonót is elhelyeznek. 

– Azzal, hogy visszaadjuk az épületet a diákoknak és a városnak, egyben egy új oktatási központot, világszínvonalú infrastruktúrával megáldott oktatási központot tudunk létrehozni, az Szombathely számára – bízunk benne, hogy – nemcsak az épített örökség szempontjából, hanem az oktatási terek kialakítása, a fiatalok fejlődése és karrierje szempontjából is kiemelkedő lesz – hallottuk év elején Szalai Zoltán főigazgatótól. 
A Latex Építő Zrt. tartalékkerettel együtt mintegy bruttó 1,6 milliárd forintos vállalkozói díj ellenében végezheti a szombathelyi Takáts-ház felújítási munkálatait. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában