2025.03.19. 18:59
Nyolcvankilenc éves asszony is mondott verset a nyugdíjas szövetség Ki mit tud?-ján
Nyolcvankilenc éves asszony és 38 éves rokkantnyugdíjas is fellépett Vas Vármegye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetsége hagyományos Ki mit tud?-ján szerdán délelőtt a zarkaházi Szily-kastélyban.
– Hajrá lányok, ügyesek legyetek! – így köszöntötte az egyik érkező csapat a másikat szerdán reggel, negyedórával a nyugdíjas Ki mit tud? kezdete előtt. Izgatott „lányok és fiúk”, elegánsan öltözött hölgyek és urak üdvözölték egymást a kastély nagyterme előtt. Néhány perc múlva már a színpadon álltak.

Fotó: Cseh Gábor
Szalai András Márai Sándor Mennyből az angyal versét mondta el. Nagy Gáspár versével készült Horváth Balázs. Intarziaképeiről és logikai játékairól ismerjük Linka Sándort, aki sok száz közül két saját versét vitte színpadra: a Hetvenkedek és a Végrendelet címűt. A 89 éves Horváth Imréné Nusi Gyulai Pál Éji látogatását szavalta. Több mint húsz produkciót, köztük kilenc versmondást, ezen kívül népdaléneklést, magyar nótát, könnyűzenét, mesemondást is láthatott-hallhatott a közönség.
Nyugdíjas ki mit tud
Fotók: Cseh GáborAz öttagú zsűriben Kelemen Zoltán színművész (Weöres Sándor Színház), Horváth Meggie énekesnő, Bencsicsné Hajkó Gyöngyi nyugdíjas énektanár, szakfelügyelő, valamint Fehér Csabáné és Máté Ernőné magyartanárok figyelték az előadásukat.
Köszöntőjében Molnár Árpád, a szövetség elnöke annak adott hangot: a versengésen kívül az együtt töltött idő, a régen látott ismerősökkel való beszélgetés is fontos hozadéka a vetélkedőnek, amely éves munkatervük kiemelt rendezvénye.
Legalább 15 éve szerveznek Ki mit tud?-vetélkedőt, amellyel az a céljuk, hogy megmozgassák és felrázzák korosztályukat. Vannak visszatérők és újak is.
A nyugdíjasok mindig nagyon várják a seregszemlét, hogy megmutathassák, mit tudnak, mire emlékeznek és mi újat tudnak tanulni.
Aki csak a nézők között foglal helyet, az pedig úgy élheti meg a vetélkedőt, mint egy színházi napot – mondta el kérdésünkre Mészáros Róbertné Magdolna fő szervező, a nyugdíjas szövetség megyei alelnöke. A résztvevők emléklapot kaptak, a legjobbak pedig továbbjuthattak a régiós és az országos versenyekre.