2025.03.28. 14:00
Csokitojás és nyuszicsoki: teszteltük a minőségüket! (videó)
A húsvéti édes figurák már hónapok óta a boltok polcain kelletik magukat. A csokinyuszik, tojások kóstolása – mint kiderült – komoly kihívás!
Közeleg a húsvét, ami a keresztyén emberek legnagyobb ünnepe (nem, nem a karácsony). Ennek megfelelően komoly készülődés előzi meg az eseményt, ami sok évszázados hagyományokat hozott magával: ehhez igazították a farsangot éppúgy, mint a Nagyböjt heteit – hogy a Nagyhét napjait már ne is említsük. Ne, mert itt most másféle készülődésről esik szó: világibb, kézzelfoghatóbb, a fogyasztói társadalomnak megfelelő édes oldala jelenik meg eme ünnepnek. Igen: nyuszik és tojások, csokiformába öntve, változatos ízekben és kialakításban!

Fotó: Szendi Péter
Nyuszik és tojások: mit jelentenek?
Hogyan kapcsolódnak ezek tulajdonképpen a húsvéthoz? Mint sok másik keresztyén ünnepnél, itt is megjelennek pogány szokások – jelen esetben a termékenység, a tavasz, a megújulás jelképeiként. Ezeket előbb tészta, majd csoki formában kezdték árulni, körülbelül száz éve már. Aztán a világválság idején az addig tömör csokik üregesek lettek, ami meg is maradt máig. Így olcsóbb, nyilván, de mellette szólt a könnyebb elkészítés – és leginkább a könnyebb fogyaszthatóság (gondoljunk a fő célcsoportra, a gyerekekre).

Fotó: Szendi Péter
A teszt
Természetesen nem szakember gárda, hanem szerkesztőségünk áldozatkész tagjai vállalták eme megmérettetést. És a termékek mezőnye sem reprezentatív, valamint hiányzik a teljesség igénye is: talán képtelenség is lenne minden lehetőséget végig kóstolni, majd megkülönböztetni. Hatféle nyuszi és tojás esett áldozatul csapatunknak, amiket egyesével kóstoltunk meg, összesen hatan. Igyekeztünk válogatni olcsóbb és ismertebb, felkapott márkákat is, mert kíváncsiak voltunk: ez felismerhető lesz-e?
A válasz: igen. Az „alsópolcos”, márkajelzés nélküli picike csibe formájú csoki meglehetősen szerényre sikerült. És a kis tojások is: bizony elég gyorsan elvéreztek, és kivétel nélkül mindenki a leggyengébbnek minősítette őket. A likőrös(nek nevezett) változat különösen is: már elfogyasztani sem egyszerű, hiszen a ragacsosan folyékony töltelék nem túl vonzó. Hát az íze sem… A másik, azonos formájú és méretű pici tojás a KitKat terméke: többeket megfogott a ropogós, roppanós állag. Ízre is kellemes – szóval, ez már egyfajta középmezőnynek is tekinthető. Sőt! Akadt, aki erre voksolt, mint legfinomabb.
A nagyméretű Ferrero tojás nagyon népszerű volt – szintén erős középmezőnynek tekinthető. A mogyoró-tartalma miatt azonban egyben megosztó is ez a termék. Ki-ki ízlés (és esetleges érzékenység) szerint tud erről dönteni… A Milka többeknek „A Csoki”. Voltak tehát, akiknél megkérdőjelezhetetlenül első helyet zsebelt be, vagy legalábbis dobogós helyezést. A Kinder szintén remek osztályzatokat gyűjtött: akadt, aki szerint ez „az örök klasszikus, a gyerekkori íz, ami utánozhatatlan”.
Ha pedig szeretne tavaszi virágokban gyönyörködni: