2025.03.21. 13:51
Új fejlesztési programra lehet pályázni a vasi településeknek

Forrás: VN-archív
A Vas Vármegyei Kormányhivatal hivatalos közösségi oldalán közzétett egy videót, amelyben Vas vármegye főispánja, Vámos Zoltán arról számolt be, hogy 2 milliárd forint áll rendelkezésére a vasi településeknek a Versenyképes Járás Programban.
Mint mondja, a kiírás célja, hogy a települések együttesen, közösen pályázzanak olyan fejlesztésekre, amelyek az ott lakók érdekeit szolgálja.
- Legalább három település együttműködése kell a sikeres pályázat beadásához, ezeket a pályázatokat fogják majd tárgyalni a járási fejlesztési tanácsok. A program március 25-étől fogadja be a települések közös fejlesztési javaslatait, s azért, hogy minél sikeresebb pályázatok születhessenek, Majthényi László közgyűlési elnök úrral egy tájékoztató konzultációt tartunk valamennyi járásban, hogy minél több vasi város és falu részesülhessen a Versenyképes Járások forrásaiból - fogalmazott a főispán.