2025.03.01. 18:00
Évtizekedig küzdöttek a perintiek a legszentebb épületért
A szombathelyi Újperinten a templom megépítése évtizedekig tartó harc és akadályok sorozata volt. A hívek többször próbálkoztak az újperinti templom építési engedélye megszerzésével, de csak a rendszerváltás után valósulhatott meg álmuk. Vasi templomok - íme az újperinti története.
A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Vármegyei Levéltára számolt be honlapján az újperinti templom és plébánia létrejöttének nem mindennapi történetről. Levéltári dokumentumokból kidrült: az újperinti templom építésének története ugyanis hosszú, küzdelmekkel és akadályokkal teli folyamat volt. A településen soha nem állt templom, így a híveknek Újperintről Szombathelyre kellett járniuk misére. 1950-ben ugyan létrejött az önálló lelkészség, de templom és plébániaépület nélkül, a miséket egy iskola szükségkápolnájában tartották. Vasi templomok - mindnek megvan a maga története.

Forrás: szaleziak.hu
Vasi templomok - az újperinti története.
A perintiek többször is kérvényezték a templomépítést (1950, 1951, 1957), de a kommunista államhatalom rendre elutasította az engedélyt. A helyiek kitartó hitének és közösségi összefogásának köszönhetően végül a rendszerváltás után, 1995-ben épült meg az akkor már Szombathelyhez tartozó Újperinten a templom, amely az 1950-es években tervezett épület formavilágát idézi. Vasi templomok - az újperinti története.
Múltidéző
- Lopott kerékpárral érkezett a bíróságra is a notórius vasi biciklitolvaj
- A szombathelyi hadigondozó ünnepe a királyi ház tagjainak részvételével - Korabeli némafilmen a részletek!
- Így emlékeztek meg száz évvel később az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról - Korabeli videót mutatunk
- Márciusi hóvihar: 12 éve ezrek kerültek a hó fogságába az utakon!
- A város határáig jutott, autóban találták meg a kőszegi templomból ellopott Jézus-szobrot