A szívükhöz nőtt

2025.04.16. 07:00

Gencsapátiban lett magyar a Fogarasi család - fotók

Három új magyar állampolgárt köszöntöttek Gencsapátiban. Az Erdélyből származó Fogarasi család további három hozzátartozója még ebben a hónapban leteszi az esküt.

- Ritka, de annál szebb esemény volt településünkön a közelmúltban – számolt be dr. Őry Ferenc Gencsapáti polgármestere. Az eskütétel után a faluvezető adta át a háromfős erdélyi Fogarasi családnak állampolgárságról szóló okiratot.

A család még helyi lakosként Gencsapátiban kérvényezték, hogy magyar állampolgárok lehessenek. Ám az élet most egy Budapest melletti településre szólította el, de már nagyon várják, hogy mihamarabb visszaköltözhessenek. Már csak azért is, mert a gyermeküket szeptembertől a gencsapáti óvodába szeretnék járati. Azt is elmondták, az állampolgárság megszerzésével régi vágyuk teljesült. Mindig is magyarnak vallották magukat, az iskolában is a magyar történelmet tanulták. Jövőjüket Magyarországon képzelik el, itt szeretnének élni és dolgozni. A falu nagyon a szívükhöz nőtt.

Dr. Őry Ferenc kiemelte: megható pillanat volt, amikor mindhármójuknak egyesével adta személyi igazolványt és a lakcímkártyát. Egy faluvezetőnek mindig öröm, amikor újabb családokat fogadhatnak a magyar közösség tagjaivá.

Áprilisban tervek szerint lesz még állampolgársági eskü. A Fogarasi család további három hozzátartozója ugyancsak Gencsapátiban kapja meg a magyar állampolgárságot.

A jogszabály szerint a magyar állampolgár gyermeke a születésével, a törvény erejénél fogva, magyar állampolgár lesz. A magyar állampolgárság keletkezése független a születés helyétől. A magyar állampolgárság továbbá honosítással megszerezhető a törvényben megállapított feltételek teljesülése esetén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában