2025.04.19. 09:53
Vépi Plébánia: nagypénteken este városi keresztutat jártak
A nagypénteki szertartás után immár hagyományosan városi keresztútra indult a Vépi Plébánia közössége, hogy együtt éljék át Krisztus megváltó halálát.
A templom bejáratától a Szent Imre utcai Kálváriáig tartó fáklyás szertartáson a keresztút 14 állomását imádkozták a jelenlévők Németh Tamás esperes-plébános vezetésével, elmélkedve és emlékezve közben Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére.
Legyőzheted a halált! – ezzel az üzenettel fejeződött be a keresztút. „Aki le akarja győzni a halált, aki föl akar állni, az a halál közeledtével csak Krisztus arcát tarthatja a saját arca előtt. Csak Krisztus arcával tudja legyőzni a halált! Egyedül Krisztus arca az, a megkínzott, bennünket megváltott Krisztus-arc az, ami védelem és várfal köztünk és a végső halál között” – hangzott el az utolsó állomáson.
Keresztutat jártak Vépen