2025.04.26. 10:00
Korszerű és szép lett Molnaszecsőd óvodája - fotók, videó
Végéhez ért a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Bölcsőde fejlesztése. A péntek délutáni ünnepélyes átadón vehették birtokba Molnaszecsőd kicsijei-nagyjai.

Forrás: Szendi Péter
A kicsik néptánca vezette fel a programot, ahol először Varga Gyula, Molnaszecsőd polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, az önkormányzat a Magyar Falu Programban az óvoda megvásárlására és felújítására ötvenöt millió forint támogatásban részesült. Az óvodafelújítás eredetileg a tetőcserét, a kéménypillér és a tűzfal elbontását, az épület falainak utólagos vízszigetelését tartalmazta, amely végül a módosításoknak köszönhetően kiegészült környezetrendezéssel és eszközbeszerzéssel is. A környezetrendezés során térburkolás, kerítéskapu-csere, udvari tároló és növények telepítése is megvalósulhatott, míg az eszközbeszerzés során a szükséges informatikai eszközök beszerzése mellett a belső helyiségekbe bútorokat, berendezési tárgyakat, nevelőmunkát segítő játékokat és egyéb eszközöket és a felnőttek munkavégzéséhez szükséges eszközöket vásároltak.

Fotó: Szendi Péter
Molnaszecsőd gyermekei gazdagodtak
Az óvoda felújításának második lépcsője és forrása a TOP Plusz Pályázat. Az épület teljes felújítására, víz és hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére, teljes víz-, villany-, fűtéskorszerűsítésre, napelemes rendszerre, berendezési tárgyakra, játékokra szintén egy TOP Plusz Pályázat biztosított anyagi forrást. Varga Gyula megköszönte mindenki támogatását. V. Németh Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője – mint elmondta – örömmel tette ezt, hiszen mindez a jövő nemzedékéről szól. Egy humoros történettel világított rá a kicsik leleményességére: spagetti és pillecukor segítségével kellett épületeket készíteni, ahol a mérnökök és matematikusok csapatai mind alulmaradtak egy ötévesek alkotta ovis csoporttal szemben. Dr. Szabó Barna, Körmend város polgármestere – egyben a Kistérségi Társulás vezetője – pedig az összefogás jelentőségét és szerepét hangsúlyozta beszédében.
Az óvoda épületének felújítása komplex folyamat volt, az tehát két pályázatból valósult meg: egyrészt a Molnaszecsőd Község Önkormányzata által az Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése pályázati felhívás keretében (Óvodafelújítás Molnaszecsődön címmel) benyújtott támogatási kérelemre kapott, másrészt a Körmend és Mikrotérsége Köznevelési Intézményfenntartó Társulás által a TOP Plusz Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése című pályázatra benyújtott támogatási kérelemre kapott támogatásból valósult meg. A TOP Plusz pályázat támogatásának teljes összege 350 millió forint volt, ebből két óvoda felújítása valósult meg: a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Bölcsőde Molnaszecsődön és a Horvátnádaljai Tagóvoda. A Molnaszecsődi Tagóvoda fejlesztésének végső összege bruttó 131.388.510 Ft lett.
- Ezeket olvasta már?