A pisztácia nem fogyott ki, és csoki is van – sőt: Grand Prix helyezést értek el a fagyik

Másfél évtizede működik a Rába-parti városban a Gombócos fagyizó, és lett sokak kedvence. Olyannyira, hogy a közelmúltban, lapunk által végzett versengésben is az előkelő ötödik helyen végzett. Tulajdonosa, Sándor Szabolcs úgy érzi, hogy mindez a precíz, részletekre is odafigyelő munkának, a kedves kiszolgálásnak, valamint a gondos alapanyag-választásnak köszönheti. És mint megtudtuk tőle, mindehhez „csupán” elhivatottság és kedv kell. Neki ez egyben a hobbija is, de még ezekkel együtt sem fordult elő, hogy versenyezett volna – egészen mostanáig. Egy barátja, aki egy fagylaltos cég hazai képviseletének igazgatója, felcsillantotta előtte a lehetőséget: vegyen részt egy csoki- és pisztácia versengésen. Ő pedig élt vele, és nem is bánta meg!

Előbb csokoládé, majd pisztácia

A „Grand Prix Gelato Hungary” versenyre Budapesten került sor, egy olasz cég szervezésében, akik kimondottan a kézműves fagylaltozók munkáját segítik és látják el felszerelésekkel. Szabolcs itt neves cukrászok társaságában találta magát; köztük olyanokkal is találkozott, akiktől a cukrász szakma fortélyait tanulta… A zsűriben nagyrészt olasz cukrászmesterek ültek, és az ízeket is ők választották, amivel versenyezni lehetett. Hogy a választásnak volt-e köze az „És megint dühbe jövünk” című (szintén olasz) vígjáték emlékezetes mozzanatához, az nem derült ki…

A hétfői fagylaltkészítés után -15°C-os hűtőbe kerültek a mesterművek, és másnap jött a vizsgálódás. Az édes megmérettetés négy órán át tartott! Az elődöntőben csokoládéfagylaltok készültek, mégpedig százhúsz versenyző által. Ugyanígy százhúsz versenyző pedig mangót készített – de róluk majd később. Az első szűrő a fagylaltok állaga volt: a zsüritagok alaposan elemezték, mennyire volt kenhető, krémes az adott finomság. Jeges, darabos, túl sűrű állag esetén már meg sem kóstolták! A rostán fennmaradt alkotásokból aztán a csoki- és a mangó mezőnyében is hat-hat továbbjutót terveztek (végül hét és hat lett). Szabolcs a hét csokis döntős közé jutott, hatodikként! Már ez egy csodálatos érzés volt. Hát még amikor ezt sikerült megismételni! Pedig így történt: ezt a kihívást – pisztácia készítése – ugyancsak hatodik helyen sikerült megoldania. Ezzel oklevél és plakett díjazásban részesült, amiknek érthető módon nagyon örült.

Hogyan tovább a siker után?

Legalább ekkora öröm a sikerélmény, az erős mezőnyben való remek helytállás, és persze az ott szerzett tapasztalatok, ismeretségek is. És némi hírnév is, természetesen: azóta többen megismerik és kap dicséreteket, elismeréseket – mind szakmai vonalon, mind a hétköznapokban. A szentgotthárdiak és környékbeliek most még sűrűbben keresik a „Grand Prix csokoládé” és „Grand Prix pisztácia” ízeket: természetesen ez is jóleső érzés.

Ausztria – válaszolja, amikor a jövőről faggatjuk. Tervei szerint már áprilisban ott is indul egy újabb versenyen, ahol szintén csoki és mangó, majd végül mogyoró lesz a kihívás. Hogy változtat-e a győztes recepten? Valamennyit igen, mert a pisztácia édességén még egy picit csökkenteni fog – árulta el. És hogy mi módon lehet innen még tovább fejlődni? Az alapanyagok terén, válaszolja - és a saját receptúra fejlesztése is újabb és újabb kihívást, egyben élményteli foglalatosságot is jelent számára.

Megkérdeztük a várható (vagy talán már itt lévő?) idei divatról, trendről is. Mosolygott: a dubaji csoki most a sztár, sokan ezt keresik – és még talán más extra is előbukkan majd a vitrinben. De elmondta azt is, hogy a törzsközönség az extrákat inkább csak „messzebbről nézi”, és többnyire óvatosak ezen a téren. A klasszikus ízeknek (csoki, vanília, eper, citrom, puncs, karamella) mindig a pultban kell lenni, nincs mese. Talán meg is vernének, ha hiányozna – nevet a Grand Prix mestere.

• Ezeket olvasta már?