Mennyi van a rovásán, avagy mire használták egykor a rováspálcát?

A 19. századig a magyar népesség többsége írástudatlan volt, ezért a házakra kivetett adót, dézsmát, robotot bárki számára kezelhető, érthető eszközön, az ún. rováspálcán lehetett nyilvántartani. A rováspálca a legtovább a juhászatban maradt használatban, ez a módszer a gazda és állatainak őrzője közötti korrekt elszámolást tette lehetővé. Az írni és olvasni nem tudó pásztoroknak a rováspálca volt a nyilvántartó és számadó eszköze. Tavasszal a nyájak mezőre való kihajtásakor fapálcát metszettek, amelyre annyi jelet róttak, amennyi a kihajtott állatok száma volt. A rováspálcák általában 15-20 centiméter hosszúak, ujjnyi vastagok voltak. 

Rováspálca: kik használták? 

A pálcára szükség szerint, a juhok, a kosok, a fejős állatok, a bárányok, esetleg a meddők darabszámát vésték. A számolás végeztével a rováspálcát a rovásjeleket felező módon elvágták, egyik felet a juhász vitte magával, a másikat a gazda őrizte. Ősszel, az állatok faluba történő behajtása után, a számadáskor a pálcákat összeillesztve ellen­őrizték a darabszámokat. 

A juhász a legeltetés során bekövetkezett változásokat, az állatállomány szaporodását az esetleges elhullásokat előre meghatározott rovásjegyekkel egy másik pálcán rögzítette. 

Az elmúlt évszázadokban, amikor a készpénzforgalom még nem volt napi gyakorlat, a rovásos elszámolás az élet más területein is elfogadott volt. Lehetővé tette például a kereskedők áruinak nyilvántartását, elfogadott volt a kocsmákban is, ahol a pálcára vésett barázdák száma mutatta a ki nem fizetett italfogyasz- tást. 

Horváth Sándor néprajzkutatótól tudjuk, hogy a Vas Vármegyei Bíróság előtt 1781-ben folyó perben Taródháza község kocsmárosa egy 45 rovással jelölt pálcát bemutatva igazolta a más téren is eladósodott Bejczi István földbirtokos italfogyasztását. A fennmaradt rovásjeleket mutató pálcák napjainkban a múzeumok néprajzi gyűjteményeinek nagy becsben tartott relikviái. Nap mint nap tanúi lehetünk annak, hogy a rovásjelek milyen intenzíven megmozgatják sokak fantáziáját. 

Ha egy rovásírással foglalkozó könyvet kézbe veszünk, megtapasztalhatjuk, hogy a minden, első látásra érthetetlen dolog mögött misztifikációt feltételező személyiségek mi mindent belelátnak a rovásokba, benne egy rég letűnt, írástudatlan világ kulturális hagyományát, nota bene! „nemzeti kultúrkincset” fedeznek fel. 

Ha még többet hallana a rováspálca történetétől, hallgassa meg podcastunkat!