Már használható az ATM

2025.04.18. 09:00

Újra van bankautomata Rumban – három település összefogása hozta meg a sikert

Ünnepélyes keretek között adták át április 16-án a rumi művelődési ház mellett felállított új bankautomatát. A K&H Bank által telepített ATM nemcsak Rum, hanem a környező települések – Rábatöttös és Zsennye – lakóinak életét is megkönnyíti.

Újra van bankautomata Rumban – három település összefogása hozta meg a sikert

Az ünnepélyes átadó Rumban

Fotó: Szendi Péter

Új K&H bankautomata működik Rumban. A község tavaly év végén maradt ATM nélkül, miután a korábbi számlavezető bank kivonult a településről. A hiányt a helyiek azonnal megérezték, a decemberi közmeghallgatáson pedig egyértelművé tették: szükség van újra egy automatára.

Gáll Istvánné pénzt vesz ki az új rumi automatából
Gáll Istvánné pénzt vesz ki az új rumi automatából
Fotó: Szendi Péter

Újra van bankautomata Rumban

– Egy önkormányzat ilyenkor vagy saját költségen próbál egy márkafüggetlen automatát telepíteni - ami éves szinten több mint kétmillió forintos kiadást jelentene - vagy megpróbál kereskedelmi banki partnert találni – mondta el Beni Ferenc polgármester az átadón. – Mi az utóbbit választottuk, és végül a K&H Bank volt az egyetlen, amely lehetőséget látott Rum kis térségében.

A sikerhez azonban több kellett, mint egy nyitott bank: Rum, Rábatöttös és Zsennye közösen tettek ajánlatot a pénzintézetnek. A három falu önkormányzati intézményei vállalták, hogy átszerződnek a K&H-hoz, ezzel is növelve a bank érdekeltségét. A Művelődési Ház melletti helyszínt Rum biztosította, az ATM működéséhez szükséges áramot is innen kapja az egység, ennek költségét pedig bérleti díj formájában téríti meg a bank, így gyakorlatilag nullszaldósan tud működni az ATM - tudtuk meg a polgármestertől.

Azt is elmondta, hogy a bank a nyitás hetében és a rákövetkező héten mobilbanki egységet is telepít az automata mellé, hogy a lakosság helyben tudja intézni a számlanyitással és a bankváltással kapcsolatos ügyeket.

Bár fizikailag Rumban működik az automata, a mögötte álló együttműködés Rábatöttös és Zsennye nélkül nem valósulhatott volna meg - zárta gondolatait Beni Ferenc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában