2025.04.17. 13:38
Az Őrségi Református Egyházmegye esperesévé iktatták Szentgyörgyi Lászlót
Az Őrségi Református Egyházmegye esperesévé iktatták Szentgyörgyi Lászlót, a Sárvári Református Egyházközség lelkészét szombaton.

Szentgyörgyi László esperesnek gratulál Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője
Fotó: Benkő Sándor
„Történelmi pillanatok részesei lehettek mindazok, akik részt vettek Szentgyörgyi László, a Sárvári Református Egyházközség lelkészének esperesi beiktatásán április 12-én a sárvári református templomban. Harminc évvel ezelőtt még temploma sem volt a sárvári reformátusoknak, most pedig az Őrségi Református Egyházmegye esperesi beiktatásának adhattak otthont” – tudósított a Sárvár Lendületben Facebook-oldal.
Beszámolójukból megtudtuk: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Utalva a nagyhét kezdetére hangsúlyozta: Jézus Krisztus ereje a húsvéti üres sírnál látszik, hiszen legyőzte a halált. Jézus Krisztus feltámadása által a végső győzelem a miénk, ő az, aki elvágta a gubancot, aki megszabadított bennünket, akiért hálát adhatunk.
– Szolgálatodban ezzel az örömmel, győzelemmel, bizonyossággal áldjon meg téged az Isten – fordult a püspök Szentgyörgyi Lászlóhoz, majd sor került az esperes beiktatására. Ezt követően a református lelkészek, továbbá Várhelyi Tamás plébános és Pethő Attila evangélikus lelkész is igei áldásban részesítették az újonnan megválasztott esperest – írták.
A tudósítás szerint Szentgyörgyi László esperesi feladatait öt pontban foglalta össze: a gyülekezetekben zajló életre kell fókuszálni, hiszen ott éljük a mindennapjainkban a hitünket, ott kapcsolódunk az Úristenhez, ott történnek a dolgok – mondta. A második alapelvként: az emberi kapcsolatokra nagyon oda kell figyelni, hiszen, ha ott bármi elromlik, akkor az negatív hatással van a szolgálatunkra, a közösségi életünkre. Harmadszor a jelenlétet hangsúlyozta, hiszen a gyülekezetekben való jelenlét nélkül nincs egyházi élet, másrészt pedig magának az egyházi vezetésnek a jelenlétét. Szólt a számonkérhetőségről, átláthatóságról is. Az újonnan beiktatott esperest Kondora István, dr. Máhr Tivadar és Ágh Péter is köszöntötte.
Utóbbi Szentgyörgyi Lászlót méltatva hangsúlyozta: – Itt, Sárváron a több mint negyed évszázados szolgálata alatt sokaknak mutatta meg a hit, a remény és a szeretet útját. Itt, Sárváron azt is elmondhatjuk, hogy általa erősödött a gyülekezet mind lélekben, mind számosságában. Ezt az utat fejlesztések tették még hatékonyabbá. Mindezek elismeréseként méltán érdemelte ki 2023-ban a Sárvár Városért Érdemérmet.