Megjelent a Francia flört, Tóthárpád Ferenc új kötete

A Francia flört fontos, mint versgyűjtemény és mint téma is: egy kapcsolatnak nem kell véget érnie akkor, amikor elmúlik a szerelem – mondja legújabb könyvéről a szerző, Tóthárpád Ferenc, aki kőszegi író, költő, szerkesztő és helytörténész. 

Különleges megjelenésű művének két nagy fejezete – a Ketten és a címadó Francia flört – a mindennapok fennköltséggel átitatott, feledhetetlenné váló perceit a szerelem-szeretet-szövetség fogalomhármasával meghatározható párkapcsolatok vívódásaival átszőve állítja elénk. Egy-egy kapcsolati életutat mutat meg az olvasónak mindkét fejezet. Közben hangsúlyt ad a hagyományos formáknak, mindezt különleges fogalmazásmóddal, szókészlettel, ritmikával és szerkesztéssel.

A Ketten-be válogatott és új versek is kerültek. Egy elképzelt életút bontakozik ki előttünk, kezdve a megismerkedéssel egészen odáig, hogy egyedül maradunk. A versekbe fogalmazott érzések ismerős hangulatokat, élethelyzeteket idéznek meg úgy, hogy a szeretetbe hajló szerelem érzését mindannyiunk számára átélhetővé teszik. A Francia flört című pódiumi színjáték pedig egy párizsi szerelem története, a végén csattanóval. A versfolyam főszereplője egy költő, aki Párizsba látogat, ott megismerkedik egy hölggyel. Gondolatait, élményeit két idősíkból felidézve ismerhetjük meg: önmaga és fiatalkori személyisége is megszólal, s mint egy batikolt szövetben egymásba folynak a színek. Ahogyan Tóthárpád Ferenc többször elmondta már, a párkapcsolati versei sem róla szólnak leginkább. Mint más írásaiban is: az általánost fogalmazza meg konkrét helyzetekkel, hogy minél többen magukénak érezhessék a felidézett pillanatokat, s magukra ismerhessenek.

A Francia flört borítójának grafikáját Torjay Valter készítette. A kötet színes illusztrációit kortárs művészek – Budai László, Christin Breuil, Kamper Lajos, Király Nikoletta, Kovács Anikó, Lengyel Jenő Pál festményeiből – válogatva prof. dr. Lőrincz Zoltán állította össze. 

Francia flört kötet – Tóthárpád Ferenc néhány verse

Időtlenül

Na, nézd, szerelmem! 

Csak magunk maradtunk.

A vaksötét most minket birtokol.

A vágyad, érzem, szétárad az éjben,

ilyen parázs nem szunnyad tán sehol.

Titok lebeg, s miránk hajol az erdő,

levélparány simítja válladat.

A sóhajok a végtelenbe törnek,

s a Hold pirul a dús felhők alatt.

Szemérmesen ölelsz, kicsim – megérzem –,

ha pisszeget a cinkos éji csend.

Tudod, megint, a pillanatnak élek:

s a pőre perc időtlenül eseng.

NE REJTŐZZ EL! 

Ne rejtőzz el, úgyse látlak, 
hozzám simulsz, s nem talállak!

Testmeleged mégis éget,

pernyeszárnyon száll szépséged.

vagy a csend, te vagy minden!

Szivárványos féltett kincsem,

tőled zizzen az ősz avar,

téged mosdat könnyzivatar.

Napsugarad fénylő karát,

fehér gyászban úszik szobád.

Árva vagyok, ágrólszakadt,

ne rejtőzz hát, mutasd magad!

Buda Ferenc azonos című verse nyomán

A KÁVÉHÁZRA…

A kávéházra könnyen rátalálok. 

Mint vadra vár a megszállott vadász,

feszült vagyok az utca dzsungelében, 

e lesben állás éltet és aláz.

Reménykedem, hogy erre lesz az útja,

hogy észrevesz, talán reám köszön,

s tekintetében ott bújik az éden,

megérzi, ő lehetne börtönöm:

a lány, a Nő, az asszony, aki éltet,

a múzsa, ki a Parnasszusra hív,

s ha vétkezem, hát ő lehetne vétkem,

ki öntudatban is marad: naiv.
 

Nem enyhülök a nyári forgatagban,

a napsütés megszédít egy kicsit,

elindulok, egy sört veszek magamhoz…

A flaska? Lehetne még rekvizit.