Fény derült az igazságra

2025.04.25. 08:07

Eltűnt a Traubisoda a boltokból, bejelentést tett a gyártó

A hirtelen megugrott kereslet miatt sok boltban pillanatok alatt kifogytak a Traubisoda-készletek.

Ahogy arról már korábban többször is beszámoltunk, a hazai üdítőital-gyártás egyik piacvezető nagyvállalata, a felsőlajosi Márka Üdítőgyártó Kft. néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy újabb termékcsaláddal, a Traubisodaval bővítette a cég piaci kínálatát. Mint ismeretes, március 18-án sokak örömére újraindították a magyarok kedvenc üdítőitalának a gyártását. A termék három változatban került a boltok polcaira: Traubi Kékszőlő, Traubi Zéró és a klasszikus Traubi Szőlő. Először a Lidlben volt kapható, majd később sorra jelent meg a többi nagy áruházlánc üzleteiben is. A feltűnése után portálunk is beszerzett egyet-egyet mindhárom fajtából, megkóstoltuk, hogy megtudjuk, valóban hozza-e a régi ízeket. Nem sokkal az újraforgalmazás után akkora lett rá a kereslet, hogy röviddel a polcokra kerülése után hiánycikk lett. 

Traubisoda
Traubisoda: a feltűnése után azonnal elkapkodták a boltokból
Fotó: VN/Gombos Kálmán

Traubisoda-hiány? Hova lett az üdítő? Megszólalt a gyártó!

Ennek kapcsán az origo.hu megkérdezte Pécskövi Tibort, a Márka Üdítőgyártó Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét, hogy vajon hol és mikor találhatjuk meg biztosan az üdítőitalt: a tulajdonos elmondta, hogy szinte napra pontosan egy hónapja kezdték el szállítani az 1,75 literes PET kiszerelést három ízben; a klasszikus szőlővel, annak cukormentes, zéró változatával, valamint egy kékszőlő ízű variációval léptek piacra. Hozzátette, hogy a jövőben több kiszereléssel is érkeznek majd.  A mostani, 1,75 literes kiszerelést június első napjaiban követi a 330 milliliteres alumíniumdobozos (CAN), később pedig a félliteres, palackos termék is. 

A tulajdonos-ügyvezető azt is elárulta a portálnak, hogy eladásaik a tervezettnél jóval magasabbak: 

az éves tervezett volumen közel felét eladtuk április végére. Ettől függetlenül, mind a beszerzésünk, mind a gyártásunk képes tartani az iramot a vártnál magasabb rendelésekkel és ki tudjuk elégíteni a fogyasztói igényeket.

- Az ok, hogy a vásárlók nem találják meg mindenhol a TRAUBISODA termékeket, a kereskedelmi láncok igényétől, és terméklistázási szokásaitól függ. Vannak olyan láncok, akik gyorsan reagáltak az igényekre és listázták a termékeket állandó szortimentbe, és olyan partnerek is, akik csak úgynevezett in-out akcióban teszik a termékeket, azaz időszakonként 1 hetes akció idejére elérhető a termék. Mivel a terméknek nem volt előélete, ezért sokszor kisebb mennyiséggel tervezték az akciós időszakot, így szinte minden esetben 2-3 nap alatt megvásárolták a fogyasztók a bolti készleteket – tette hozzá.

Ezekre a tapasztalatokra építve, természetesen a jövőbeni akcióinkat már megnövelt volumenekkel tervezzük és júniusra szinte minden kereskedelmi egységben legalább egyszer megjelenik a termék

ígérte Pécskövi Tibor. 

- Az, hogy melyik partnernél lesz állandó listázás, még a jövő kérdése, de több olyan hálózat van már, ahol bekerült állandó kínálatba a Traubisoda; például az összes hazai nagykereskedelmi partnerüknél és a Reál, Coop, Metro, Auchan, Tesco hálózatokban. A Lidl, Penny és Spar láncokkal egyelőre in-out akciókkal tudnak együttműködni – tette hozzá. 

Az origo.hu teljes cikkét a témában ITT olvashatja!


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában