Imádsággal telt meg, a hálaadás stadionja lett a Haladás Sportkomplexum

2025.05.31. 20:03

Molnár Ferenc Caramel: „Tartozom egy bocsánatkéréssel” – Az év legnagyobb keresztény dicsőítő programján, az Ez az a nap!-on jártunk - fotók

Az imádságra, a dicsőítésre, az evangélium hirdetésére és a testvéri közösség megélésére épül a szombathelyi Ez az a nap! rendezvény a Haladás Sportkomplexumban. A Puskás Aréna, Debrecen és Miskolc után szombaton a nyugati országrészen gyűltek össze a családok, fiatalok, hogy egy erővel kiáltsanak fel Istenhez könyörgésben és hálaadással.

Molnár Ferenc Caramel: „Tartozom egy bocsánatkéréssel” – Az év legnagyobb keresztény dicsőítő programján, az Ez az a nap!-on jártunk - fotók

Forrás: Szendi Péter

Felekezetközi keresztény mozgalom az Ez az a nap!, amely 2000 óta szervez zenés dicsőítő rendezvényeket, ahol hazai és külföldi együttesek vezetésével Istent dicsőítik, imádkoznak. 2022-ben a Puskás Arénában, 2023-ban Debrecenben a hit, 2024-ben Miskolcon a remény jegyében rendezték meg az Ez az a napot. 2025-ben Szombathelyen a Szeretet jegyében vártak a szervezők mindenkit egy közös, nagy találkozásra egymással és Istennel. 

Ez az a nap
Ez az a nap! Imádsággal telt meg a Haladás Sportkomplexum. Caramel is fellépett.
Fotó: Szendi Péter

Ez az a nap! Szombathelyen

Rengetegen érkeztek a létesítménybe, ami – ahogy László Viktor és Tömő János, az Ez az a nap! önkéntesei fogalmaztak – a hálaadás stadionja lett szombatra. Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere köszöntötte a fiatalokat Szombathelyen, Magyarország legrégebbi és legrégebb idő óta folyamatosan lakott városában, az egykori Savaria utódjában. A közösség erejét, a lélekközösség fontosságát emelte ki, példaképként pedig Szent Mártont említette, aki a lelkéből adott egy darabot. Jakab Bálint, a szombathelyi református gyülekezet lelkipásztora zsoltárköszöntést hozott a résztvevőknek.

Sokak kedvence, a szókimondó keresztény rapper, Tibes állt a színpadra, majd Bodor István volt válogatott labdarúgó szenvedélyes, lendületes tanúságtételét hallhatta a közönség. Utána Gájer László római katolikus pap mesélt el egy bibliai történetét Jákob életéből. Tanulságként megfogalmazta: Isten lelke az, ami felemel. 

Caramel érkezett a színpadra, aki – reagálva múlt hétvégi politikai témájú nyilatkozatára – úgy kezdte: „Tartozom egy bocsánatkéréssel. A napokban volt pár trágár szó, amit használtam a színpadon. Elnézéseteket kérem, és Istentől is szeretnék bocsánatot kérni, mert ez nem fér bele a színpadi létbe.” Mint mondta, nem hagyta nyugodni a dolog, és péntek este kikívánkozott belőle egy dal, ezt énekelte el először. „Hibázni emberi, megbocsátani isteni” – ezzel zárta nyitódalát. 

Az esemény honlapján a fellépők között szerepel a Planetshakers. Az ausztrál csapatot modern, vidám, ugyanakkor hiteles istenimádó dalai tették népszerűvé szerte a világon. Továbbá az Új Forrás, Csiszér László, Hanna, Révész Dániel és Melega Juli. Budapestről különvonat indult a szombathelyi rendezvényre. 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában