2025.05.01. 15:33
Majális 2025: Felbőgtek a tuning és veterán járművek a vasi faluban - fotók
A retro járművek felvonulása Balogunyomban csütörtökön kora délután a vasútállomástól indult, majd az utcákon kanyarogva érték el a sportpályát. Itt tartották meg a mustrát, az autó-motor szépségverseny mellett a közönség is szavazhatott.

Tóth Viktória és Vörös Máté Szombathelyről érkezett
Fotó: Szendi Péter
Nem kis hangzavar, és kipufogófüst jelezte, hogy elindultak a retro járművek. Mint azt Tarsoly Alfonz polgármester elmondta, több, mint száz járművet vártak. A régi traktorok mellett szép számmal voltak motorosok, és természetesen autók is. Az old timerek mellett igazi különlegességek is megjelentek. A felvonulás a sportpályán ért véget, majd a mustra következett. A műsorvezető az MHvlog szerkesztője, a helyi származású Bollta Tamás vezette. Az autó-motor szépségverseny mellett közönségdíjat is kiosztották.
Balogunyomi autós felvonulás
Fotók: Szendi PéterTóth Viktória és Vörös Máté egy 1976-os Corvette-el érkezett Szombathelyről.
- Mindig is álom volt egy régi autó – mesélte Vörös Máté. - Ezt a járgányt három éve vásároltak, de már akkor is old timernek számított. Mindig feltűnést kelt, amikor megjelenünk vele. Nekünk is öröm, amikor elővesszük és autókázunk. Persze, a mindennapokban nem ezt használjuk, arra ott van a családi autónk.
Lőrincz Zoltán kisfiával, Marcival szintén Szombathelyről érkezett. Az autójuknak különleges történte van.
- Édesapám sokat motorozott, de egy idő után úgy érezte, egyre nehezebb megtartani a járművet – tudtuk meg. - Úgy döntött, hogy azt eladja, majd vásárol és felújít egy sportautót, amit majd az unokája kap meg. Az biztos, ez az 1982-es Porsche sosem lesz eladó! A kisfiam most kilenc éves, de hamar eljön az idő, amikor jogosítványt szerezhet, és már ő vezetheti a családi örökséget.
A sportpályán volt még helikopter modellező bemutató, illetve a határőr hagyományőrzők baráti társasága külön sátorral és autókkal jelent meg.
Lenyűgöző autócsodák lepték el Körmendet: