2025.05.08. 07:00
Gencsapátiak az Országházban
Hétfőn a gencsapátiak csoportját fogadta az Országházban Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője. Negyvenen indultak útnak a fővárosba, hogy belülről is láthassák Magyarország legikonikusabb épületét.
A délelőttre tervezett programok az időjárás miatt módosultak, ám a negyed 3-ra ütemezett parlamenti séta a forgatókönyv szerint zajlott. Profi tárlatvezetésben volt részük a gencsapátiaknak, melynek végén Ágh Péter is üdvözölte negyvenfős csoportot, sőt pluszinformációkat is elmondott az Országházról, amelyek az idegenvezetés során nem hangzottak el, hallottuk dr. Őry Ferenc polgármestertől.

Fotó: VN
Gencsapáti csoportja az Országházban
A településvezető azt is elárulta: hamar összejött a létszám a budapesti kirándulásra, melynek szervezésében egyik önkormányzati képviselőjük, Tóthné Kovács Judit vállalt oroszlánrészt. – Mindannyian feltöltődtünk az Országházban, külön élményt jelentett néhány lépésnyi közelségbe kerülni a Szent Koronához – mondta.
Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott.
– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezúttal Gencsapátiból fogadhattam látogatócsoportot. A polgármester úr vezetésével érkezett csapat felfedezhette a Parlamentet. Mindig öröm, ha nemcsak a helyi rendezvényeken, hanem itt is találkozhatunk, hiszen ez a Ház mindannyiunké.