2025.05.08. 12:18
Pápaválasztás – véletlenül csöppentek a vasi zarándokok a világtörténelmi eseménybe
Véletlenül csöppent egy ötven fős Vas vármegyei csoport az egyháztörténeti és világtörténelmi eseménybe Rómában dr. Perger Gyula atya vezetésével. Az atya római zarándoklatot még ősszel szervezte a Szent Év jegyében, véletlen, hogy a pápaválasztás is ezekre a napokra esik.

Fotó: Dr. Perger Gyula
Milyen volt tegnap este a Szent Péter téren várakozni a felszálló füstre? Mit jelent a taps, ami időként felhangzott az oszlopsorok között? – kérdeztük dr. Perger Gyula atyát, aki az általa szervezett 50 fős zarándokcsoporttal a Szent Péter-bazilika előtt tartózkodott a pápaválasztás idején.

– Leírhatatlan az a hangulat, ami a Szent Péter téren volt, egyes becslések szerint kétszázezren lehettünk együtt. Tömve volt a tér és az odavezető út is. Miután átjutottunk két biztonsági ellenőrzésen, viszonylag elöl voltunk, egészen közelről láttuk a gyönyörűen feldíszített, bíbordrapériával díszített erkélyt, ahol majd az új pápa megjelenik. A kéményt is jól láttuk, bár sok kivetítő van, ami az eseményeket mutatja, bárhol helyezkedünk el. A pápaválasztás eredményét jelző füstöt hét és fél nyolc között vártuk, de csak kilenc óra körül szállt fel, és fekete volt. A taps a bíborosok bíztatása, egy kicsit a türelmetlenség jele is – tudtuk meg dr. Perger Gyula atyától, aki azt is elmondta: több szerzetescsoportot is lát a tömegben, nővérek, papok, kispapok csoportját, akik imádkoznak, és egyéni imádkozásra van lehetőség.
A felszálló füstöt várják a Szent Péter téren
Az ötven fős zarándokcsoport vasi emberekből áll, 90 százalékuk szombathelyi. – Mindenki nagyon örül, hogy belecsöppenhettünk a pápaválasztás valóban egyháztörténeti és világtörténelmi jelentőségű eseménysorába. Büszkeséggel tölt el mindannyiunkat, hogy amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk, és erre mondják a magyar pápajelölt, Erdő Péter bíboros nevét. Utoljára 1513-ban volt esélyes magyar pápajelölt, Bakócz Tamás személyében – mondta dr. Perger Gyula atya, akitől azt a csoportvezetői titkot is megtudtuk: ekkora tömegben ötven embert nem lehet egyben tartani, ezért megbeszélték, hogy a pápaválasztás tegnapi eredményét jelző füstfelszállás után a szökőkútnál találkoznak. Ma ismét visszatérnek Szent Péter térre, hogy a saját szemükkel lássák a pápaválasztás eredményét.

Ferenc pápa sírjánál is jártak
Három órát álltak a Szent Péter téren, hogy láthassák a füstöt. Egy nagyon gazdag napi program után, mert mire este lett, a zarándokok már megnézték
- a Szent Pál-bazilikát,
- a Lateráni Bazilikát
- és a Santa Maria Maggiore Bazilikát is,
ahova ötven perces várakozás után jutottak be. Imádságos légkör fogadta őket, megnézhették Ferenc pápa sírját. A Szent Kapun keresztül lehetett áthaladni, a pápa sírja baloldalt van, közel a Salus Popoli Romani Mária-kegyképhez, ahova Ferenc pápa gyakran járt el imádkozni, Perger atya úgy tudja, 126 alkalommal jött el ide. Ferenc pápa sírja – kívánságának megfelelően – egy egyszerű márványkő, rajta mindössze ennyi áll: Franciscus.

A tegnap programjához tartozott még – hogy érezzük az esti háromórás Szent Péter-téri álldogálás súlyát – a bilincses Szent Péter templom meglátogatása is, ahol a II. Gyula pápa síremlékét díszítő híres Mózes szobor, Michelangelo alkotása található. A vasi zarándokok bejárták Rómát, látták a Colosseumot, a Forum Romanumot, a Capitoliumot, az Aracoeli bazilikát, ahol a híres kis Jézus szobor van, hol a gyerekek leveleket helyezhetnek el a kéréseikkel. Itt a magyar zarándokok imádkoztak a családban lévő gyerekekért, unokákért. Ezután még megnézték az Il Gesú-t, jezsuiták templomát, onnan mentek a Szent Péter térre a pápaválasztás eredményét, a felszálló füstöt várni.
Holnap II. János Pál pápa sírjánál imádkozhatnak a Szent Péter-bazilikában
Dr. Perger Gyula atyától azt is megtudtuk: holnap reggel 7.15-kor misét tarthat II. János Pál pápa sírjánál a Szent Péter-bazilikában – abból a kettős alkalomból, hogy II. János Pál pápa születésének 105. évfordulója lesz május 18-án, és idén halálának 20. évfordulója van. A sírja a bazilikában jobb oldalt, közvetlenül a Michelangelo Pietája utáni oldalkápolnában, a Szent Sebestyén oltár alatt található, azt éppen körül tudják állni ötvenen, még padokat is elhelyeznek számukra, hogy le tudjanak ülni.
A pápa magánkápolnájában ministrált neki
Papszentelésem 10. évfordulóján is miséztem itt, még 2011-ben, amikor Rómában tanultam – mesélte dr. Perger Gyula atya. – A holnapi misén II. János Pál pápa közbenjárását fogom kérni az otthon maradottakért és a szándékokért, amiket a szívünkben hoztunk. Rómában Szentév van, ezért jöttünk. Ez a szép hagyomány 1300-ban kezdődött, 50 év múlva rendezték a következőt, és annyira sikeres volt, hogy elhatározták: 25 évente megrendezik. 2000-ben volt az utolsó, azon is itt voltam, akkor még papszentelés előtt álltam, és akkor ministrálhattam II. János Pál pápának. Szokása volt, hogy a reggeli miséken fogadott embereket, és én mivel Rómában voltam, elindítottam a kérésemet, és 2000. április 30-án a magánkápolnájában ministrálhattam neki.
Időt, fáradságot nem sajnálnak, megvárják, amíg felszáll a pápaválasztás eredményét jelző füst
- Most a Spanyol lépcsőnél vagyunk, innen a Trevi-kúthoz megyünk, majd megnézzük a jezsuiták Szent Ignác-templomát, a Santa Maria sopra Minervát, amely Róma egyetlen gótikus temploma. Elmegyünk a franciák templomába, ahol a híres Caravaggio-képek láthatók, felkeressük a németek Szent Ágnes templomát a Piazza Navonán. Mindezek után érünk majd a Szent Péter térre a késő délutáni órákban. Nem tudni, hogy ma felszáll-e a fehér füst. XVI. Benedek pápát a 2. napon, , II. János Pál pápát a 3. napon, Ferenc pápát a 2. napon. Időt, fáradságot nem sajnálunk, mindenképpen megvárjuk, amíg felszáll a füst – mondta el érdeklődésünkre dr. Perger Gyula a mai programról.
A pápaválasztás csütörtöki eseményeit az alábbi cikkünkben követheted nyomon: