2025.05.10. 18:03
Ágyút sütögettek, hódot főztek Hegyháthodászon – Te kóstoltad már e vízi állat húsát?
Ágyúszó dörrenésével indították Hegyháthodász idei rendezvényét. A III. Hódfesztivál sem volt meg az NMI Gasztrobusz nélkül, ahol Prohászka Béla főzött ínyenceknek való ételeket a hód húsából, a fesztivál résztvevői hódolhattak a gyümölcsös és fűszeresebb ízeknek, nem maradt el kísérőként a jó dödölle sem.

Fotó: Szendi Péter
Prohászka Béla a recepteket egy 1840-es szakácskönyvből nézte: készültek hódfalatok gyümölcsös raguval, hódtokány vadász módra dödölle körettel, és megízlelhettük a „hódjava hegyháthodászi módra” elnevezésű ételt is. Az emberek annyiszor álltak sorba az NMI Gasztrobusza előtt egy-egy tálka kóstolóért, ahányszor egy-egy fogás elkészült.

Prohászka Béla gusztusosan tálalt, de azt is megnézhettük, ahogy főz – a mesterszakács fáradhatatlan lelkesedéssel és gondossággal adagolta a felaprított zöldséget, gyümölcsöt az előre pácolt, pirított hódragu mellé szükség szerint.
- Van szőlős-almás, fokhagymás, pikáns, sárgarépával, zöldséggel, zellerrel ízesített.
- A hódjavát régen önálló ételként fogyasztották, ezen a tájon azonban vasi dödöllével kínáljuk.
- Egy következő, szintén zöldséges hódételbe kaliforniai paprikát teszünk, cukkinivel, kakukkfűvel, bazsalikommal készül, ez egy picit mediterrán konyha.
- Olaszosan bazsalikommal, paradicsomosan készítjük
– osztotta meg velünk a mesterszakács a hódreceptjeinek titkait sürgés-forgás közben, sercent az olaj, sisteregtek a serpenyőbe kerülő zöldségek, a rájuk boruló hódragu alatt. Nem hinnénk, de a hód omlós húsú (előtte persze jól bepácolták), egészen enyhén a vadak ízét idéző, végeredményben különleges és finom; sokak szerint a pulykahúsra hasonlít, mások szerint nyúléra, de egyénileg kell megkóstolni, hogy ki-ki saját álláspontra jusson.
III. Hódfesztivál Hegyháthodászon
Fotók: Szendi PéterA színpadon Kercsmár Kálmán polgármester köszöntötte a falu történelmi múltján, a hódvadászaton alapuló, de 21. századivá tett rendezvény résztvevőit, kiemelten V. Németh Zsoltot, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztost, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkárát, a térség országgyűlési képviselőjét; Závogyán Magdolnát, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkárát, dr. Telek Miklóst, a Vas Vármegyei Kormányhivatal igazgatóját, valamint Prohászka Béla mesterszakácsot, a gasztronómia jeles képviselőjét is.
Vas vármegyében nincs még egy olyan település, amelynek hagyományai ehhez a mesterséghez kapcsolódnak, így nem volt kérdés számunkra, hogy az Agrárminisztérium Hungarikum pályázatán az őshonos, egyszer már Magyarországon kihalt, de sikeresen visszatelepített eurázsiai hódok megismertetésével, népszerűsítésével kapcsolatos rendezvényt szervezzünk
– vezette be a programot Kercsmár Kálmán polgármester.

V. Németh Zsolt, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében olyan meséket sorolt, amelyeknek hód a szereplője, hozzátéve, hogy bármennyire is impozáns ez a felsorolás, neki az a mese tetszik legjobban, ami itt Hegyháthodászon szövődik.
Azért, mert mindenkit megfog, mert egyedi. Mert ha úgy tetszik, ez a normalitásnak valamiféle győzelme. Mert először is örülni kell annak, hogy egy kiveszett faj a 150 év múltán újra megtelepszik. Mert csak az ellenkezőjéről tudunk, hogy mennyivel leszünk szegényebbek a hódok károkozása miatt. Amúgy védjük őket, és ha igazolható a károkozásuk, akkor az is a normalitáshoz tartozik, hogy a jogalkotók lehetőséget adnak, hogy gyérítsék őket.
- mondta a rendezvény fővédnöke, majd az „ökoszisztéma szolgáltatása” fogalmáról beszélt.
Ez azt jelenti például az erdő esetén, hogy mit ad nekünk az erdő. Ad vadat, ad fát, amivel fel tudjuk építeni a házunkat, ad a tűzifa által meleget, bútort lehet belőle készíteni, de egyben rekreációs helyszín is, sőt, „bankbetét” is, mert ha elültetjük a kicsi fát, az megnő, és az maga a kamat is. Ugyanez vonatkozik a vizekre is. Mit adnak nekünk a vizes élőhelyek? Először is halat, aztán gyékényt, nádat, mindenféle olyan építőanyagot, ami a vízzel együtt jár, aztán vízimadarakat is, és maga a vízpart ad rekreációs lehetőséget is. És ad hódot is. Miért vennénk ki ezt az állatot ebből a körből? Miért tennénk ezt?
Prohászka Béla megmutatta a hód különleges gasztronómiai lehetőségeit
- Nagyon fontos az, hogy milyen képet alakítunk ki a hódról. Ebben benne vannak maguk a hódvadászok és azok leszármazottjai, itt Hegyháthodászon. És azért szép ez a történet, mert lehet azt látni, hogy évszázadokig ez nem volt identitásnövelő lehetőség számukra. Ezért kell ezzel a hagyománnyal nagyon okosan bánni. Örülök annak, hogy ebben elég elévülhetetlen érdemeket szerzett Prohászka Béla, aki megmutatta ennek az állatnak a különleges gasztronómiai lehetőségét is. És egyre többen lesznek azok, akik mindenféle nehézséget leküzdve emellé az ügy mellé odasorakoznak – hangsúlyozta beszédében V. Németh Zsolt.

Kevy Albert, a Vasvár Megyei Értéktár Bizottság elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar értéktár piramisrendszerének fundamentumát a helyi értékek jelentik, és ebben a mezőben a Vas vármegyei helyi értékek sorában Hegyháthodász elévülhetetlen érdemeket szerzett magának, hiszen most már a saját krónikájába is harmadszor írhatja be a Hódfesztivált.
- A rendezvény kezdetektől egy olyan célt tűzött ki maga elé, ami az identitásképzésnek egy nagyon fontos elemét jelenti, visszanyúlt a hagyományokhoz, visszanyúlt a település történetéhez, és ezt próbálta - nagy sikerrel - beágyazni a jelenbe. Tehát múlt és jelennek a metszéspontjába kerültünk, és a teremtett természet rendje és az ősi népi bölcsesség metszéspontjában is vagyunk minden egyes alkalomkor itt a hegyháthodászi Hódfesztiválon.
A hódot régen hasznosították, nemcsak a prémjét, nemcsak a pézsmáját, hanem bizony a húsát is. A helyi hagyományőrzés, az a fajta hozzáállás, ami a helyi identitást piedesztálra helyezi, ez önmagában is nagyszerű. Még hozzávesszük, hogy ezt családi, baráti körben, illetve az igazi közösség megélésének szándékával teszi ez a rendezvény, az még egy nagyon fontos dolog. A rendezvény résztvevői és szervezői értik, hogy miért érték, mérték. A hódfesztivál nem törekszik egy óriási turisztikai rendezvény varázslására, megőrzi a meghitt családi, baráti rendezvénynek jellegét, és nem akarja megváltoztatni – emelte ki Kevy Albert.
Megkérdeztük Rigó Ernőt, a NMI vasi igazgatóját, a Gasztrobusz mellett milyen standdal jelentek meg ezen a Hódfesztiválon. Amint mondta, egy Hungarikum Játéktérrel készültek idén is, amint tavaly, ez óriási népszerűségnek örvend a kicsik és nagyok körében. A program lényege, hogy megjelenítik a játékeszközökön a vasi értékeket a látogatók számára a vármegye több térségéből, többek között megjelenik a vasvári domonkos kolostor, a jáki templom, a szombathelyi székesegyház, a döröskei mérlegmúzeum, a Jeli arborétum is. Van óriási puzzle, labirintus, óriás amőba, és ami a legsikeresebb: óriás memóriakártya. A standon Aszakkör programot is reklámozták, ugyanis újra elindult az állami támogatás: a pár napja közzétett felhívás szerint öt fős szakkör alapanyagaira és eszközeire adhat le regisztrációt minden olyan szervezet, amely a résztvevők körébe tartozik - határidő: május 31. 24.00 óráig.