2025.05.30. 19:04
Alkonyati gondolatok – életről, hitről, öregségről, Istenről: Széll Kálmán 99. születésnapjára jelent meg új könyve
A közönség állva tapsolt Prof. Dr. Széll Kálmán „Alkonyati gondolatok” című kötetbemutatója végén a Herényiek Házában, ahol a professzor élete első és remélhetőleg nem az utolsó előadását tartotta - a tőle megszokott szellemességgel - azokból a gondolatokból, amelyek ma is foglalkoztatják, és amiket e füveskönyvében sűrít. Az alkalom azért is rendkívüli volt, mert május 29-én töltötte be a 99. életévét, és a bemutatóra személyesen el tudott jönni!
Fotó: Szendi Péter
Dr. Széll Kálmán orvosprofesszort, Szombathely és Vas vármegye díszpolgárát Szekér Tamás, a Herényi Kulturális és Sportegyesület elnöke köszöntötte, tárogatón Hotzi Ferenc klarinétművész játszott, dr. Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője pedig elmondta, hogy ez a hatodik olyan könyv (a második kiadásokat is beleszámolva a nyolcadik), amely a gondozásában jelent meg. Nem sok gondja volt, amikor elő kellett teremteni a kiadás költségeit, könnyen nyíltak meg az ajtók, mindenhol nyitott szívekre, őszinte segítőkészsége talált.
A professzor felesége közel 70 éve áll mellette
Köszöntötte a professzor családtagjait, köztük feleségét, Máriát virágcsokorral, aki közel 70 éve ott áll a Dr. Széll Kálmán mellett. Horváth Csaba, a Polgári Egyesület Szombathelyért elnöke aforizmákat és hosszabb gondolatokat olvasott fel az újonnan megjelent könyvből – amelynek borítóján a személyiséget híven tükröző, friss portrét Stekovics Gáspár fotózta –, hogy ízelítőt adjon mindabból a bölcsességből, amit dr. Széll Kálmán majd’ egy évszázad alatt felhalmozott, különös figyelemmel az Isten-kapcsolatra:
„Életünk során minden változik, Isten változatlan”; „Az ember Isten legtökéletesebb, egyúttal leghálátlanabb teremtménye.”).
Katonai alreál, hadapródiskola, háború, fogság
Prof. Dr. Horváth Boldizsár főorvos a professzor életútját idézte: Herényben nevelkedett és itt él, kisebb távollétek után. Szombathelyen a Premontrei gimnáziumba járt, majd Kőszegen a katonai alreálba, Nagyváradon a Hadapródiskolába, a háború idején Ausztriáig vonult vissza, ott esett hadifogolyságba, majd a háború után ikertestvérével, Tamással együtt felvették a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Széll Kálmán sebész lett (Tamás vegyész), visszajött Szombathelyre. Az intenzív osztály alapító főorvosa volt. Amikor nyugdíjba ment, csak a szikét tette le, az orvoslást hagyta abba, a tudását oktatás formájában adta tovább, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Szombathelyi Képzési Központjában dolgozott, amíg fizikailag bírta.
Hosszú út porából köpönyeget vett
Ismét Horváth Csaba olvasott fel Széll Kálmán kendőzetlenül megfogalmazott és summázott gondolataiból: őszintén, bátran ír az öregségről, a halálközelségről. Amint a professzor leírta: „az öregség második, inaktív szakasza, mindennek nevezhető, csak szépnek nem. Ezét nem szeretem, ha az időseket szépkorúként emlegetik… Az öregembernek hosszú, valóságos múltja van, jövője viszont már szinte nincs”. Ami már az Időmérleg című, 2023-ban írt könyvében is felmerült:
Egész életünkben változunk, ezzel együtt változik életszemléletünk, életünk megélésének módja, helyszíne. Öreg, illetve vén társaimnak azt tudom tolmácsolni: ne panaszkodjanak olyan miatt, amin nem tudnak segíteni. Ne sajnáltassák magukat. Tanuljanak meg napról napra élni. Éljenek mindig a mának. A Miatyánkban is azt kérjük Istentől, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Aztán holnap is lesz egy nap, akkor ezt újra kérhetjük, és legyünk hálásak a mai napért…A hosszú élet titka Istennél van. Ő maga a titok. Életünk csak részben van a mi kezünkben, mert akaratlanul mindenkit érhet váratlan esemény, betegség, bánat. Azt tanácsolom az öregeknek, hogy fogadják el sorsukat, és bízzák magukat Isten szeretetére. Aki pedig nem hisz Istenben, az próbáljon megismerkedni vele. Nem bánja meg.”
Dr. Széll Kálmán „napirenden kívül” szerette volna itt elárulni saját hosszú életének titkát: „Itt ül velem szemben” – mutatott a feleségére, Marikára. Ő pedig nem késlekedett megválaszolni: „Elsősorban a Jóistennek köszönheted, aztán nekem.”
Ki tudja, mi a normális?
Dr. Horváth Boldizsár elmondta, hogy egyike azoknak, akik a legrégebb óta ismerik a professzort, aki az 50-es évek közepén a térdén lovagoltatta őt Sárváron. Mint kezdő orvos tőle tanulta meg, hogy nincs olyan, hogy „normális”. Később dolgoztak együtt is, hiszen nőgyógyászati betegek is kerültek az intenzív osztályra, Széll Kálmán mindig ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyen a konzultációkon. A szobája tele volt felírásokkal, idézetekkel, például: „Ne feledjük, hogy nem az orvosnak vannak betegei, hanem a betegnek vannak orvosai”. „Ne feledjük, hogy az eszméletlen beteg mellett ugyanúgy kommunikáljunk, mintha teljesen éber állapotban lenne”. Horváth Boldizsár felidézte Széll Kálmán oktatói időszakából, hogy etikai könyvet írt, mert nem volt. Később bioetikai konferenciasorozatot szerveztek. Horváth Boldizsár mind a hat szépirodalmi könyvéről publikált cikket valamilyen lapban. Mikor a professzor 90 éves lett, az Orvosi Hetilap főszerkesztője felkérte, hogy írjon köszöntőt. Amikor 95 éves lett, akkor ismét írt róla. Kefelevonatot nem kapott előtte, csak már a megjelenést látta: Széll Kálmán miniszterelnök képét tették be mellé. Ő úgy reagált a maga humorával: milyen nagy szerencse, hogy nem kellett miniszterelnöknek lenni. Széll Kálmán írásairól szólva Horváth Boldizsár elmondta:
saját stílusa van, ahogy ír, olyan, mint egy időutazás, és mi utazunk vele. Van, aki felszáll, van, aki leszáll, nem tudjuk, ki vezeti a vonatot. Volt, akivel barátságot kötöttünk, jól elbeszélgettünk, volt, akivel ez nem sikerült. Valamikor a vonat meg fog állni, és akkor megismerhetjük a vonatvezetőt.
Ebben minden benne van Széll Kálmán életszemléletéből.
Kis hópelyhek, szitáló, halk sziromcsodák
Horváth Csaba megint felolvasott: a történet a feleségről szólt, akinek anno az érettségi ballagására, 1957-ben Széll Kálmán küldött egy csokor szegfűt szalaggal. – Mészáros József festőművész barátom – kérésemre – Reményik Sándor versének utolsó versszakát írta rá:
Ne várj nagy dolgot életedben, kis hópelyhek az örömök. Szitáló, halk sziromcsodák, rajtuk át Isten szól, jövök
– A most éppen 68 éves verses szalagot feleségem, Marika azóta is őrzi, szinte családi ereklyévé vált. Nem csak fiatalkorunk szép emléktárgya, hanem gyakran emlegetett igazsága is. Mert bizonyos fokban mindenki számára nehéz az élet. Amiben csak ritkán történnek úgynevezett nagy dolgok. Persze az is kérdés, hogy egyáltalán mit nevezünk nagy dolognak. Szerintem egy gyermek, unoka, dédunoka születése, egy házasság, diplomaszerzés, hivatás, komoly betegség vagy műtét, továbbá valaki hozzánk közel álló elvesztése, bizony, nagy, de ritka dolgok. Ám az is kétségtelen, hogy életünk zöme kis, hétköznapi dolgok tömegéből tevődik össze. Számtalan baj, gond nehézség közben sok kicsiny, szép és jó is akad.
A magunk életében és a természetben fel kell tudnunk ismerni a kis hópelyheket és a szitáló, halk sziromcsodákat. Nem utolsó sorban bennük Isten közeledését kell meglátnunk, meghallanunk, felismernünk. Mindez tudatos életművészetet követel, ami legfőképpen magunkon múlik. Mert csak jót teszünk magunkkal akkor, ha felismerjük a szépet, megvalósítjuk a jót és megéljük a szeretetet.
– Magam három dédszülőt, két-két nagyszülőt, a szülőket, négy testvért búcsúztattam már el, és reményeim szerint egy szerető feleség, két gyerek, öt unoka, egy dédunoka fog tőlem búcsút venni. Vénségemre az utolsó tél szinte hómentes volt. De a jelen tavaszban újra jelentkeztek a szitáló, halk sziromcsodák. A hóvirág, a tavaszi kankalin, aranyeső, magnólia, gyümölcsfák virágai, az orgona. Újra kihajtott a kis ibolya, sőt kidugták fejüket a kíváncsi tulipánok is. És sok jóember, akik szeretetükkel segítettek nekünk. Mindez sok-sok szitáló, halk sziromcsoda. Megannyi apró öröm, Isten csodálatos jelei, üzenetei. Kell ennél szebb és több? Számomra a vers üzenete ma is élő. Csupán egy eltérést érzek. Meglehet, hogy csak én hallom, de Isten már nem azt mondja, hogy „Jövök!”, hanem azt, hogy „Várlak!”
Az egykori bonviván a tükörben
Széll Kálmán a közönség szeretetétől ölelve, erősödve végül is nem olvasta fel a szöveget, amit előre megírt, mondván egy félmosoly kíséretében, hogy ő is tud szabadon beszélni, mint a többiek. Arról beszélt elérzékenyülve, hogy valamikor ő is benne volt az élet sűrűjében.
- Sok betege volt,
- sok hozzátartozóval volt dolga,
- a közéletben is részt vett, sok embert ismert.
Öreg korában az ember magányossá válik, néha azt hiszi, hogy egyedül van. Az életét egy összefogó eszme vezette: a szeretet, ami összekovácsolja az embereket, és aminek ősforrása Isten, aki maga a szeretet.
– A Herényiek Háza, mivel én is herényi vagyok, kicsit az én házam is. Az elődje a herényi kultúrház volt, ahol a háború után népszínműveket adtunk itt élő. A szovjet hadsereg faluparancsnokához nekem kellett elmennem, hogy az előadást engedélyezze. Mellesleg egy ukrán parancsnok volt. Szerepelt a népszínművekben az ikertestvérem és Mészáros Józsi is, volt olyan, amiben én voltam a bonviván, a hős szerelmes. Ha most a tükörbe nézek, egy vénembert látok, nem is hiszem el, hogy én vagyok – mondta a professzor, és megköszönte Hotzi Ferencnek, hogy volt kedves a könyvben is előforduló népdalokat fújni itt.
Az új könyvről szólva elárulta: – Megleptem saját magamat is azzal, hogy a legtöbbet Istenről, a hitről írtam. De ezekkel a kérdésekkel előbb-utóbb mindenkinek szembe kell nézni, és el kell számolni önmagával. Azt mondják, háromféle ember van. Az egyik, aki keresi Istent és meg is találja, a másik, aki keresi Istent, de még nem találta meg, harmadik, aki nem is keresi Istent, mégis megtalálja. Én azok közé tartozom, akik megtalálták. Öregkorára az ember nagyon megváltozik. A volt bonviván már csak csoszogni tud, labilis lett az érzelemvilágom, meghatódtam azon, hogy ilyen sokan eljöttek. Érezze magát személyesen megölelve, hogy meghallgattak, hogy kíváncsiak voltak, egy ilyen vénember mit tud mondani.
Széll Kálmán: Ne a szemetekkel, az eszetekkel, főleg a szívetekkel olvassatok!
– Ez a könyv egy kicsit más, mint a többi. Mindig egy kicsit lehet olvasni, mert a gondolatok új gondolatokat szülnek. A magyartanárom jut eszembe, aki azt mondta, hogy ne a szemetekkel olvassatok, hanem az eszetekkel, főként a szívetekkel – mondta dr. Széll Kálmán. – Németh Lászlóra szeretnék utalni, aki népi író volt és orvos is. Ő írta, hogy a jó könyvet nem lehet egyszerűen végigolvasni, azt időnként le kell tenni. Az általa kiváltott gondolatokkal babrálni kell. Az így előállított gondolatok erősebbekké válnak. Ha elgondoljuk ezeket a gondolatokat, akkor életre kelnek. E könyv előkészületei során leveleztünk Gyurácz Ferivel, írtam neki, hogy halálom után ezt esetleg majd meg lehet jelentetni posztumusz kiadásként, de ő azt válaszolta, hogy most jelentetjük meg. Ő a felelős ezért. Ha a könyv sikert arat, az én sikerem lesz, ha nem, akkor az Gyurácz Feri hibája – mondta a professzor, a közönség nagy nevetéssel, tapssal fogadta. Végül arról is beszélt, mennyire örül, ha meglátogatják, és erre mindenkit bíztatott.
