2025.05.06. 13:36
Fiatal tehetségek – A Jumpplus Akadémia sikerei az ugrókötél világában
A kőszegi Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium harmadik osztályos tanulója, a lukácsházi Mészáros Mira újabb kiemelkedő eredményeket ért el az ugrókötél sportban. A mindössze 9 éves kislány a Jumpplus Akadémia tagjaként Csehországban mérette meg magát nála idősebb, 11 éves versenyzők között. Társai is nagyon ügyesen versenyeztek, szinte minden versenyszámban sikerült rajthoz állniuk.

Mészáros Mira, a Jumpplus Akadémia kötélugró növendéke a dobogó legfelső fokán Csehországban.
Fotó: VN
Mira hazai pályán is a legjobbak között van: 2023 októberében megnyerte a magyar egyköteles bajnokságot, majd, amint arról már beszámoltunk, 2024-ben az országos ugrókötél diákolimpián ismét magyar bajnok lett korosztályában. Nemzetközi szinten is bizonyított: idén is, ahogy tavaly, a csehországi Přerovban megrendezett versenyen minden egyéni számában első helyezést szerzett.

Fotó: VN
Sikerei láttán edzője és szülei döntése nyomán egy nagyobb nemzetközi megmérettetésen is részt vett. Egy hat ország részvételével rendezett versenyen, ahol Ausztria, Németország, Olaszország, Csehország, Szlovákia és Magyarország legjobbjai indultak, mintegy 200 versenyző között három egyéni számban állt rajthoz. A harminc másodperces gyorsasági számban ezüstérmet, míg a 3 perces futásban aranyérmet szerzett.
Mirát felkészítő edzője, Bánhegyi Adrienn személyesen kísérte el a versenyekre, és a kislány szüleinek meggyőződése, hogy az eredményeiben hatalmas szerepe van. Mira tehetségét és szorgalmát az egyik lukácsházi cég is felismerte: támogatásukkal segítik őt a további fejlődésben.
A jövőre nézve: idén nyáron Mira az olaszországi Lignanóban vesz részt a Jumpplus Akadémia nemzetközi ugróköteles edzőtáborában, ahol több profi edző segíti majd felkészülését a következő szezonra. Az edzőtáborba Európa több országából érkeznek fiatal tehetségek, hogy együtt fejlesszék tudásukat.
Mira példája inspiráló: tehetség, szorgalom és elszántság együtt vezetnek a sikerhez – akár már ilyen fiatalon is.
Ugrókötél-sikerek
A 11 éven aluli korosztályban a Jumpplus Akadémia több versenyzője is indult a márciusi csehországi (Prerov) versenyen.
Az egyköteles gyorsasági váltóban a 11 éven aluli korosztályban: 4. helyezést szerzett Simon Lia, Schönfeld Flóra, Vannesson Zoé, Polák Hanna.
Duplázásban: 5. helyet Schönfeld Flóra, Polák Hanna.
Kétköteles hármas gyakorlat: 2. hely Simon Lia, Polák Hanna, Schönfeld Flóra.
Az áprilisban rendezett versenyen Csehországban (Černošice)
a 12-15 éves korosztályban Somogyi Kira félperces gyorsaságiban aranyérmet szerzett (Jump for Fun csapat tagja)
A 16 éven felüli korosztályban: Somogyi Sára 16. lett
A 3 perces gyorsaságiban
a 11 éven aluliak között Polák Hanna 18.
a 12-15 éves korosztályban Somogyi Kira 2. hely
16+ korosztályban: Somogyi Sára 11. hely
A 11 éven aluliak között páros duplázásban: Mészáros Mira & Polák Hanna 5. hely
A 16 +osok között: Somogyi Kira–Somogyi Sára 6. hely